„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Békéscsaba ellen a kupában

2017. nov. 14.
  • Facebook

A Békéscsaba ellen lép pályára együtteüsnk a Magyar Kupa negyedik, januári fordulóüjában.

A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa negyedik fordulójának sorsolását, melyen eldőlt, hogy akadémiánk felnőtt együttese ezúttal is idegenben lép majd pályára, méghozzá a Békéscsaba ellen, a kiírás szerint 2018. január 17-én. A továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el, s a kupa szabályai szerint döntetlen esetén a vendégcsapat jut tovább a következő fordulóba. A két gárda az idén már találkozott egymással, ám a békéscsabai bajnoki nem hozott túl nagy csatát, mert a DKKA kézilabdázói simán, 34-22-re nyerni tudtak ellenfelük otthonában, s reményeink szerint a kupamérkőzésen is a mieink örülhetnek majd a továbbjutást jelentő sikernek.

A Magyar Kupa 4. fordulójának sorsolása

Kisvárdai KC - GVM Europe-Vác
Alba Fehérvár KC - Siófok KTC KFT
ÉRD - DVSC-TVP
EUbility Group-Békéscsaba - DKKA

További hírek

Érden javíthatunk

Érden javíthatunk

2022. dec. 07.

A két pont megszerzésének reményében lépnek pályára kézilabdázóink az Érd elleni bajnokin, ma este hat órától.

Fájdalmas pontvesztés

Fájdalmas pontvesztés

2022. dec. 03.

Nagyon látszott a hosszú kihagyás akadémiánk felnőtt együttesén, mely némi meglepetésre csak 18-18-as döntetlent ért el a NEKA elleni bajnokin.

A NEKA ellen folytatjuk a bajnokságot

A NEKA ellen folytatjuk a bajnokságot

2022. dec. 02.

Egyértelműen a két pont megszerzése a célja együttesünknek a NEKA elleni rácalmási bajnokin ma délután öt órától.

Rácalmáson a felnőttek

Rácalmáson a felnőttek

2022. nov. 28.

A decemberi hazai mérkőzéseit sajnos nem tudja Akadémiánk Dunaújvárosban lejátszani.

Easily into the next round

Könnyed továbbjutás a kupában

2022. nov. 23.

Nagyon sima, 45-12-es győzelmet aratott az Ajka ellen, s bejutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt csapata.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat