„ACÉL A SZÍV!”
A Debrecen következik
Nagyon nehéz csata vár együttesünkre a Debrecen elleni szerdai bajnoki találkozón a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A Koppenhágában elszenvedett 22-21-es vereséget követően vasárnap hazaérkeztek, s hétfőn már újra munkába álltak akadémiánk felnőtt együttesének játékosai, akikre szerdán már újabb feladat vár. György László tanítványai ugyanis este hat órától a Debrecen csapatát látják vendégül a bajnokság nyolcadik fordulójában. A találkozó előtt a mieink a hatodik helyen állnak a tabellán, hét mérkőzésből szerzett hét pontjukkal, míg a debreceniek szintén hét meccset játszottak eddig, melyeken három győzelem mellett négy vereség a mérlegük, így hat pontot elérve a kilencedik pozícióból várják a két gárda szerda esti találkozóját.
Mely egyik csapat számára sem ígérkezik könnyűnek, ugyanis a mieinkhez hasonlóan a debreceniek is pályára léptek az EHF Kupa hétvégi fordulójában, s ahogy a Kohászra, úgy rájuk is vár egy visszavágó, igaz nem szombaton, hanem vasárnap. Nagy kérdés lesz tehát az holnap, hogy melyik együttesből vett ki többet a nemzetközi kupameccs, s miként tudják hadra fogni a maródi játékosokat, ugyanis a mieinkhez hasonlóan a debrecenieknek is több sérültjük akad.
Az biztos, hogy a DKKA vezetőedzője, György László nehéz mérkőzésre számít, ám a dunaújvárosi szakvezető bízik abban, hogy sikerül itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.
- Természetesen azt remélem, hogy a mi sikerünkkel ér majd véget a találkozó, de mivel a Debrecen egy jó csapat, ezért nagyon nehéz mérkőzésre számítok, s abban is biztos vagyok, hogy a Debrecen is nagyon készül a mérkőzésre és nyerni akar Dunaújvárosban. A találkozó végkimenetelében nagy szerep hárulhat a kapusokra s a védekezésre, küzdelmes meccsre számítok tehát, de hazai pályán nem lehet más célunk, csak a győzelem megszerzése.
További hírek
Harmadszor az MTK ellen
2022. ápr. 02.Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.
Nagyszerű győzelmet arattak
2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlásA leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen.
Minden eredményből jutott
2022. már. 28. #DKKA utánpótlásAkadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén
Hajrásiker az Érd ellen
2022. már. 26.A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.
Fontos pontokra hajtunk
2022. már. 25.Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.