„ACÉL A SZÍV!”
Jöhet a visszavágó
Az EHF Kupa harmadik fordulójának visszavágóját játssza együttesünk szombaton este a Koebenhavn ellenében.
Hatalmas küzdelemben szenvedett 22-21-es vereséget a dán Koebenhavn elleni EHF Kupa odavágón akadémiánk felnőtt együttese szűk egy héttel ezelőtt. György László tanítványai taktikusan, jól védekezve, s remek kapusteljesítménnyel lepték meg a dán bajnokságot vezető koppenhágai csapatot, s bár a hajrában fordítottak a hazaiak, így is biztató helyzetből várhatják a párharc szombat este hat órakor kezdődő dunaújvárosi visszavágóját.
Könnyű mérkőzésre azonban ne számítson senki, hiszen a remek erőkből álló dán csapat nyilván Dunaújvárosban is nyerni szeretne, s mivel ez a célja a mieinknek is, ezért kőkemény hatvan percre készülhetnek azok, akik a helyszínen szeretnék kiszurkolni együttesünk továbbjutását. A koppenhágai meccsnél is keményebb csatára számít együttesünk vezetőedzője, György László is, aki persze bízik abban, hogy sikerül megismételniük az odavágón nyújtott taktikus, jó játékukat, s a hazai közönség támogatásával sikerült kivívniuk a továbbjutást jelentő győzelmet.
- Testközelből abszolút érezhető volt az, amit a videóelemzések során is láttunk, hogy nagyon sokat fut a dán csapat előre, ahogy a támadójátékunkban valami fegyelmezetlenség adódik, akkor azt azonnal megbosszulják. A kulcs tehát az lehet, hogy nekünk nagyon oda kell figyelnünk a visszarendeződésre, s ezt nagyjából sikerült megtennünk idegenben, de itthon még ennél is jobban oda kell erre figyelnünk. Javulnunk kell a védekezésből való ellentámadásokban is, elsősorban helyzetfelismerésben, mert Dániában bennünk maradt pár könnyű támadás, s most nem lenne baj, ha ilyen gólokat is szereznénk, s nem csak felállt fal ellen sikerülne ez. Taktikusan kell játszanunk most szombaton is, nem szabad belemennünk a felelőtlen rohanásba, erre szerintem nem vagyunk még felkészülve, szóval fontos lesz a taktikai fegyelem is. Rengeteg szerepe lesz a kapusteljesítménynek, Katarina Tomasevics 49 százalékkal védett Koppenhágában, s bár a hazaiak is hoztak 47 százalékot, ahhoz, hogy továbbjussunk, itthon is extrát kell teljesítenie a kapusoknak, de összességében elmondható, hogy a továbbjutásért a játék minden elemében felül kell múlnunk önmagunkat. Nagyon remélem, hogy sokan kilátogatnak a szombati mérkőzésre, számítunk szurkolóinkra, bízom abban, hogy ezúttal is egy hullámhosszra kerül csapat és közönsége, s olyan hangulat vár majd minket a találkozón, ami szintén sokat segíthet nekünk abban, hogy kiharcoljuk a továbbjutást.
(Főoldali kép: Koebenhavn csapathonlap)
További hírek
Átgázolt a BL-második a Kohászon
2023. szep. 03.Még a szoros meccsre sem volt esélye a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének a bajnoki nyitányon a Ferencváros vendégeként.
Bajnoki rajt a Fradi ellen
2023. szep. 02.A Bajnokok Ligája és a magyar bajnokság legutóbbi ezüstérmese, a Ferencváros otthonában vág neki a 2023/2024-es bajnoki szezonnak a DKKA felnőtt együttese szombaton este.
Sallai Nikolett is a csapatunkat erősíti jövőre
2023. jún. 09.Lassan véglegessé válik a játékoskeretünk a következő szezonra.
Dunaújvárosban lett bronzérmes a Loki
2023. máj. 27.Csak időszakosan tudta megnehezíteni a Debrecen dolgát akadémiánk felnőtt együttese az idei bajnoki szezon utolsó mérkőzésén.
Hazai szezonzáró előtt
2023. máj. 26.A bronzéremre hajtó DVSC elleni hazai összecsapással zárja a 2022/2023-as szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután öt órától.