„ACÉL A SZÍV!”
Könnyed siker a Kispest ellen
Magabiztos, 46-29-es győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Kispest elleni felkészülési mérkőzésen.
Ugyan a bajnokság szünetel, akadémiánk felnőtt csapata nem pihen, s a napi gyakorlások mellett ma már felkészülési mérkőzésen léptek pályára György László tanítványai, akik a Kispest együttesét látták vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A DKKA gárdájából ezúttal hiányoztak a válogatott játékosok, így Katarina Tomasevics, Kovács Anna, s Camila Micijevic játékára sem számíthatott a szakvezetés, ám ennek ellenére is csak a győzelem lehetett a cél az NB I/B Keleti Csoportjának listavezetője ellen.
Ahogy az várható is volt, a Kohász igen hamar magához ragadta az irányítást, öt perc elteltével 3-1-re, míg a tízedikben már 8-4-re vezettek György László tanítványai. Különösen a szélsők villogtak ebben az időszakban, Klujber Katrin és Kazai Anita is rendre sikerrel fejezte be a lerohanásokat, s mivel mellettük Monori Orsolya is többször feliratkozott a góllistára, így fokozatosan nőtt a két gárda közti különbség (15-6). A játékrész derekától azonban több hiba csúszott a mieink játékába, s bár ez nem jelentett azt, hogy a vendégek szorossá tudták volna tenni a meccset, a hazai előny már nem nőtt tovább, s a szünetre 25-16-os vezetéssel vonulhattak kézilabdázóink.
A térfélcserét követően is igyekezett sok futással, gyorsan játszani együttesünk, s bár a ziccerek értékesítése többször is gondot okozott a játékosoknak, így is csak nőtt a két gárda közti differencia (33-18). György László vezetőedző igyekezett lehetőséget adni mindenkinek, a meglehetősen egyoldalú összecsapáson, melyen a Kohász az 52. percben szerezte negyvenedik találatát, majd végül közel félszázig jutva aratott nagyon sima, 46-29-es sikert az egyébként jól küzdő fővárosiak ellen. A mérkőzést követően György László vezetőedző elmondta, hogy a mai összecsapás maximálisan elérte célját, sikerült több taktikai elemet, a gyors indításokat, a nyitottabb védekezés elleni támadójátékot is gyakorolniuk, így a kihagyott helyzetek ellenére is elégedett volt a látottakkal.
DKKA – Kispest NKK 46-29 (25-16)
DKKA: Oguntoye – Klujber 8, Szekerczés 7, Szalai 6, Cifra, Monori 6, Kazai 8. Csere: Vártok (kapus), Nick 1, Takács D. 2, Bouti 1, Molnár 3, Grosch 3, Dombi 1, Kemény. Vezetőedző: György László.
További hírek
Átgázolt a BL-második a Kohászon
2023. szep. 03.Még a szoros meccsre sem volt esélye a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének a bajnoki nyitányon a Ferencváros vendégeként.
Bajnoki rajt a Fradi ellen
2023. szep. 02.A Bajnokok Ligája és a magyar bajnokság legutóbbi ezüstérmese, a Ferencváros otthonában vág neki a 2023/2024-es bajnoki szezonnak a DKKA felnőtt együttese szombaton este.
Sallai Nikolett is a csapatunkat erősíti jövőre
2023. jún. 09.Lassan véglegessé válik a játékoskeretünk a következő szezonra.
Dunaújvárosban lett bronzérmes a Loki
2023. máj. 27.Csak időszakosan tudta megnehezíteni a Debrecen dolgát akadémiánk felnőtt együttese az idei bajnoki szezon utolsó mérkőzésén.
Hazai szezonzáró előtt
2023. máj. 26.A bronzéremre hajtó DVSC elleni hazai összecsapással zárja a 2022/2023-as szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután öt órától.