„ACÉL A SZÍV!”
Sima győzelem délelőtt
Magabiztos, 35-23-as sikert ért el akadémiánk felnőtt csapata a Vasas elleni felkészülési találkozón.
A napi gyakorlások mellett játékát is igyekszik csiszolni akadémiánk felnőtt csapata, mely ma délelőtt tizenegy órától a szintén élvonalbeli Vasas együttesével mérte össze erejét a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. György László vezetőedző ezúttal nem számíthatott a világbajnokságon szereplő válogatottjai, Kovács Anna és Katarina Tomasevics játékára, de hiányzott ezúttal Camila Micijevic is, igaz utóbbi a két gárda délután fél négykor kezdődő találkozóján valószínűleg már szerephez jut majd.
A ma délelőtti mérkőzés remek alkalmat nyújtott mindkét csapat számára a különböző játékelemek gyakorlására, s ahogy az azért várható volt, a Kohász kezdett jobban, s igen hamar meg is lépett a fővárosiaktól három-négy góllal (7-3). A játékrész derekához közeledve viszont egyre több hiba csúszott a mieink támadójátékába, s a gyors indítások adta lehetőségekkel élve fel is zárkózott a Vasas, mely egészen a játékrész hajrájáig tartani is tudta minimális, egy-kétgólos hátrányát (14-12). A félidő utolsó öt percében azért stabilizálta játékát együttesünk, mely sorozatban öt gólt szerzett úgy, hogy közben egyet sem kapott, így a szünetre már 19-12-es vezetéssel vonulhattak Szalaiék.
A második felvonás első tíz perce igen sok hibát hozott mindkét oldalon, emiatt meglehetősen hullámzó volt a csapatok teljesítménye, s a különbség sem változott jelentősen (23-16). György László igyekezett lehetőséget adni minden játékosának támadásban és védekezésben is, igaz sokat kísérletezgetett kollégája, Kovács Péter is, aki elsősorban csapata helyzetkihasználásával lehetett elégedetlen. A mérkőzés utolsó hét-nyolc percét azonban ismét megnyomta a Kohász, a végül tíz találatig jutó Klujber Katrin vezérletével ismét elhúzott ellenfelétől, s 35-23-as győzelmet aratott a mindkét gárda számára igen hasznos felkészülési találkozón.
DKKA – Vasas 35-23 (19-12)
DKKA: Oguntoye – Klujber 10, Szekerczés 5, Szalai 3, Cifra 1, Monori 3, Kazai 3. Csere: Vártok (kapus), Nick 3, Bouti 3, Dombi 1, Takács D. 1, Molnár, Grosch 2. Vezetőedző: György László.
További hírek
Biztosított feltételek az utánpótlásnál!
2019. aug. 26. #DKKA utánpótlásIzgalmas szezon elé néznek akadémiánk utánpótlás együttesei, melyek kiváló körülmények között vághatnak neki a 2019/2020-as idénynek.
Szép eredmények a NEKA-kupáról
2019. aug. 25. #DKKA utánpótlásKét csapattal vett részt a balatonboglári tornán a DKKA együttese. Egy ezüst és egy bronzéremmel térhettek haza a lányok.
Visszavágott a Szombathely
2019. aug. 22.Egygólos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Szombathelyen a nyár utolsó felkészülési mérkőzésén.
Hamarosan indul a bérletek értékesítése
2019. aug. 22.Várhatóan jövő hét végén indul a szezon bérletek értékesítése.
Szombathelyre utazunk
2019. aug. 21.A nyár utolsó felkészülési meccsén lép pályára a DKKA felnőtt együttese.