„ACÉL A SZÍV!”
Más hozzáállás, de újabb siker
Négygólos, 32-28-as győzelmet aratott együttesünk ma délután a Vasas ellen.
A délelőtt aratott 35-23-as sikert követően ma délután fél négytől is összemérte erejét a Vasas együttesével akadémiánk felnőtt csapata. A mieink keretébe visszatért Camila Micijevic, s bár vele általában jobban szokott működni a Kohász védekezése, mint nélküle, ezúttal meglehetősen gyengén kezdtek a kézilabdázóink. A fővárosiak ugyanis rendre vezetést tudtak szerezni a mérkőzés elején, s egészen a 10. percig kellett várni arra, hogy magához ragadja az előnyt György László együttese (5-4). Egy ideig úgy tűnt, hogy ettől lendületbe is jön a Kohász, mely Szekerczés találatainak köszönhetően meg is lépett ellenfelétől, ám hiába vezetett 15-10-re is a félidő vége előtt bő három perccel, a hajrában sokat hibázott, így a lelkes fővárosiak a szünetig háromra csökkentették hátrányukat (15-12).
A második felvonás elején egy gyorsabb, pontosabb Kohászt láthattak a pályán azok, akik kilátogattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. A játékrész első hat percét 5-1-re nyerték a mieink, s meg is léptek 20-13-ra ellenfelüktől, ám a remélt jó folytatás ezúttal elmaradt. A lelkes vendégek ugyanis becsülettel küzdöttek, s többször is kihasználták a mieink meglehetőse puha védekezését, így tartani tudták a két csapat közti hat-hétgólos különbséget (26-20). Ugyan a DKKA vezetése egy percig sem forgott ekkor már veszélyben, mégis volt oka a bosszankodásra György Lászlónak, elsősorban a kihagyott ziccerek, s a továbbra sem túl hatékony védekezés miatt. Ahogy az első félidőben, úgy a másodikban is jobban bírta az utolsó perceket a Vasas, mely azonban hiába zárkózott feljebb, a DKKA 32-28-as sikerét nem tudta megakadályozni.
A találkozó után György László vezetőedző is értékelte a látottakat, s ahogy az várható volt, nem volt túl elégedett tanítványai délutáni teljesítményével, s mint azt elmondta, elsősorban hozzáállásbeli különbség volt a délelőtti és a délutáni mérkőzés között, utóbbin ráadásul nagyon sok hibával játszott együttese támadásban és védekezésben egyaránt.
DKKA – Vasas 32-28 (15-12)
DKKA. Oguntoye – Grosch 2, Szekerczés 7, Cifra 3, Micijevic 3, Nick 2, Molnár 2. Csere: Vártok (kapus), Szalai 3, Takács D. 2, Bouti 1, Kazai 3, Klujber 3, Dombi 1. Vezetőedző: György László.
Főoldali kép: dunaujvaros.com/Sándor Judit felvétele
További hírek
Könnyes búcsú a bajnoki szezontól és Bulath Anitától
2022. máj. 21.A Kisvárda elleni hazai, egygólos vereséggel zárta le a 2021/2022-es bajnoki szezont csapatunk, mely a mérkőzést követően elbúcsúztatta a pályafutását befejező Bulath Anitát is.
Hazai szezonzáró a Kisvárda ellen
2022. máj. 20.Egyértelműen a győzelem reményében vág neki a Kisvárda elleni szezonzáró bajnokinak akadémiánk felnőtt csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton délután
Együtt marad a csapat!
2022. máj. 16.Örömmel jelentjük be, hogy akadémiánk vezetősége sikeres tárgyalásokat folytatott az elmúlt időben az idei játékoskeret tagjaival.
Farkas Johanna Újvárosban!
2022. máj. 16.Nagyszerű szezonbeli teljesítményével a fiatal irányító komolyan letette a névjegyét a felnőttek között is.
Nem borult a papírforma
2022. máj. 14.Húsz percig remekül tartotta magát együttesünk a Győr otthonában, ám a folytatásban alaposan meggyűlt a bajunk a feljavuló hazai védekezéssel, így az ETO biztos sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.