„ACÉL A SZÍV!”
Látogatás a listavezetőnél
Az idei szezonban még hibátlan Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton délután három órától akadémiánk felnőtt csapata.
Kemény csata elé néz felnőtt együttesünk az esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén, ugyanis szombaton délután három órától a Ferencvároshoz látogatnak György László tanítványai. A találkozó esélyesének a fővárosiak számítanak, hiszen amellett, hogy vezetik a tabellát, az idei szezonban még nem szenvedtek vereséget a bajnokságban sőt, még pontot sem veszítettek, pedig már játszottak a Siófok, az Érd, valamint a Győr együtteseivel is.
Nem vár tehát könnyű feladat kézilabdázóinkra, akiknek nélkülözniük kell az MTK elleni felkészülési találkozón keresztszalag-szakadást elszenvedő Bouti Fruzsinát, ám vezetőedzőnk azt reméli, hogy fegyelmezett, jó játékot sikerül nyújtania játékosainknak a fővárosi rangadón.
- Bízom abban, hogy a mérkőzés után mindenki tiszta lelkiismerettel tud lejönni a pályáról. Tudjuk, hogy a Fradi egy jó csapat, hazai környezetben ráadásul még erősebbek, így nekünk az lesz holnap a feladatunk, hogy önmagukhoz képest, s amit mi tudunk, tegyünk meg mindent támadásban és védekezésben egyaránt. Minél kevesebb hibával kell játszanunk, hosszú lefolyású akciókra lesz szükségünk, hogy megakadályozzuk a Ferencváros gyors lerohanásait. Sajnos visszatérő probléma a helyzetkihasználásunk hatékonysága, ezen mindenképpen javítanunk kell a holnapi meccsen, minden egyes kapussal szembeni helyzet kiemelt fontosságú lesz. A Fradi nagyon jól és gyorsan támad, pontosak, kellő üteműek a húzásaik, így rengeteg helyzetet tudnak kialakítani a szélsőiknek, s ezt nekünk nagyon fegyelmezett védőmunkával kell megakadályoznunk. Külön nem emelnék ki senkit a fővárosiaktól, tizenhat remek játékosuk van, szóval minden pályára lépő kézilabdázónknak a maximumot kell kiadni magából ahhoz, hogy legyen esélyünk a jó eredmény elérésére.
További hírek
Pontokért utazunk Kisvárdára!
2021. feb. 12.Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére a Kisvárda elleni bajnoki találkozón.
Hétvégén U14-es fordulót rendezünk
2021. feb. 11. #DKKA utánpótlásKét csapatunk mellé másik három érkezik az Egyetemi Sportcsarnokba.
Ketten távoznak a DKKA-tól
2021. feb. 11.Ferenczy Fruzsina és Schatzl Natalie is a Vác együttesében folytatja pályafutását 2021/2022-es szezonban.
Jól szereplő utánpótlás
2021. feb. 09. #DKKA utánpótlásSerdülő csapataink és az ifik nyerték a soron következő találkozóikat, U20-as csapatunk sajnos alumaradt a rutinos játékosokból álló Kozármisleny ellen.
Ebben is több volt
2021. feb. 06.Hiába a 29 lőtt gól, elsősorban kihagyott helyzetei miatt szenvedett 34-29-es vereséget együttesünk a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin.
2015-16 EHF Kupagyőztes




