„ACÉL A SZÍV!”
Ferencváros otthonába látogatunk.... FTC-Rail Cargo Hungaria - DKKA beharangozó
Cifra Anita, Monori Orsolya és György László is elmondta a D+TV stábjának, mit várnak a holnapi, listavezető elleni rangadótól.
További hírek
IX. ÜSTÖKÖS KUPA - Leány és fiú kézilabda torna
2013. szep. 13. #DKKA utánpótlásEbben az évben is megrendezzük a már hagyományosnak számító Üstökös kupát.
Nagy örömünkre, Radulovics Bojana nevével fémjelzett Akadémia is szerepet vállal a szervezésben, rendezésben.
A Debrecen következik
2013. szep. 13.Idei harmadik bajnoki mérkőzését játssza ma este hat órától együttesünk, mely a szintén hibátlanul szereplő, a nyáron alaposan megerősített Debrecen otthonába látogat. Kérdőjelek ugyan még vannak a mieink összeállításában, ám Mátéfi Eszter és csapata így is a sikerben bízva várja újabb találkozóját.
Heti apropó Horváth Tiborral
2013. szep. 12.Tavalyi, nagy sikerű sorozatunkat folytatva szeretnénk ismét hetente bemutatni, s szurkolóinkhoz is közelebb hozni együttesünk egy-egy játékosát, vagy éppen a szakmai stáb tagjait. Választásunk ezúttal Horváth Tiborra, együttesünk másodedzőjére, valamint a junior csapat edzőjére esett...
Egy ide, egy oda
2013. szep. 10. #DKKA utánpótlásFelemásan alakult utánpótlás együtteseink élvonalbeli hétvégéje: az ifjúsági csapat ugyanis alapos verést szenvedett a váciak hasonló korú formációjától, a juniorok viszont egy fordulatoktól sem mentes találkozón arattak egygólos sikert vetélytársuk felett.
Újabb biztos siker
2013. szep. 07.Kiváló védekezés az első félidőben, tízgólos előny után is óriási harc a másodikban, de ami a legfontosabb, újabb győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit együttesünk, mely ma este a tavalyi negyedik Vác gárdáját látta vendégül, s győzte le végül 26-22-re, megérdemelten.