„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Vác ellen folytatjuk

2018. jan. 26.
  • Facebook

Hazai környezetben, a Vác elleni mérkőzéssel folytatja együttesünk a bajnoki küzdelmeket szombaton este negyed kilenctől.

Nagy pofonba szaladt bele az előző hétvégén a akadémiánk felnőtt csapata, mely Békéscsabán szenvedett 31-28-as vereséget a Magyar Kupa negyedik fordulójában, így kénytelen volt búcsúzni a sorozat további küzdelmeitől. A nem várt eredmény, valamint a mutatott játék érthetően meg is viselte együttesünk tagjait, s a kudarc nyomait még a Kohász Kecskemét elleni csütörtöki edzőmeccsén is fel lehetett azért fedezni a játékosokon. Sok idő azonban nincs a búslakodásra, mert szombaton este negyed kilenctől újabb feladat vár csapatunkra, mely a Vác elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnokság küzdelmeit.

A vendégek jelenleg a negyedik helyen állnak a K&H női kézilabda liga tabelláján, egy ponttal megelőzve a hatodik DKKA gárdáját, s az utóbbi időben igen jó formát mutatnak, mert amellett, hogy legyőzték az harmadik érdieket, a listavezető Ferencvárost is meg tudták szorítani, s bizony Dunaújvárosba is győzelmi reményekkel érkeznek. Együttesünk azonban nem mérlegelhet, amennyiben előrébb akar lépni a tabellán, mindenképpen meg kell nyernie szombati találkozóját, ám mint azt György László vezetőedző elmondta, erre csak koncentrált, jó játékkal lesz esélye.

- A váciak igen jó formában vannak, nem érdemtelenül állnak a tabella negyedik helyén, szóval nem vár ránk könnyű mérkőzés szombaton este. A Kecskemét elleni edzőmeccsünk jó alkalom volt arra, hogy kijátsszák magukból a lányok a kupameccs csalódottságát, s remélhetőleg szombaton már jobbik arcunkat is meg tudjuk mutatni. A remélt győzelemhez két dologban kell előrébb lépnünk a békéscsabai kupameccshez képest, mégpedig hozzáállásban és védekezésben. Elszántan, keményen, de fegyelmezetten kell játszanunk hatvan percen keresztül, csak így tarthatjuk itthon a bajnoki pontokat.

További hírek

Élő: DKKA - MTK Budapest (NB I)

Élő: DKKA - MTK Budapest (NB I)

2021. jan. 27.

Élő közvetítésünk a felnőtt bajnoki mérkőzésről 17 órakor kezdődik.

Bravúr kell a győzelemhez

Bravúr kell a győzelemhez

2021. jan. 26.

Az idei szezonban kiválóan szereplő MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese.

Into the next round in the cup!

Továbbjutás a kupában!

2021. jan. 23.

Továbbjutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt csapata, miután szinte végig vezetve aratott 29-27-es győzelmet Szombathelyen.

They were hungry for success

Nagyon ki voltak éhezve már erre a sikerre!

2021. jan. 23. #DKKA utánpótlás

Tízgólos győzelmet aratott U20 csapatunk az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.

Élő: DKKA U20 - Szentendrei NKE (NB I/B)

Élő: DKKA U20 - Szentendrei NKE (NB I/B)

2021. jan. 23. #DKKA utánpótlás

11 órakor kezdődik élő a közvetítésünk a felnőtt NB I/B-s bajnokságból, ahol U20-as csapatunk szerepel. Hajrá Kohász! 

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
MOL Esztergom
Esztergom
feb. 18.
18:00

DKKA
Suzuki Aréna Esztergom
2026-02-18T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat