„ACÉL A SZÍV!”
Megyei rangadó előtt a Kohász
Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC ellen lép pályára szombaton délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda ligában.
A Vác elleni hazai sikert követően idegenben, Székesfehérváron lép pályára szombaton délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese az Alba Fehérvár KC vendégeként az alapszakasz első körének utolsó fordulójában. A jó erőkből álló székesfehérvári alakulat az idei szezonban meglehetősen hektikusan szerepel, tizenkét lejátszott mérkőzést követően a kilencedik helyen áll a K&H női kézilabda ligában úgy, hogy négyszer győzött, s két döntetlen mellett hat vereséget is elszenvedett már.
Ezzel együtt nem vár könnyű feladat csapatunkra a szombaton, ugyanis a megyei rangadó mindkét gárda számára kiemelt jelentőséggel bír, s biztosak lehetünk abban, hogy az elmúlt hetek gyengélkedése ellenére egy rendkívül motivált székesfehérvári alakulat lép pályára a holnap délutáni összecsapáson. Tisztában van ezzel György László vezetőedző is, aki abban bízik, hogy együttesünk megtartja a Vác elleni második félidő védekezését, s idegenből is képes lesz elhozni a két bajnoki pontot.
- Érdekes csapat a fehérvári alakulat, a jó eredményeik mellett akadnak meglepő eredményeik is, meglehetősen hektikusan szerepelnek az idei szezonban. Hogy ennek mi az oka, nem tudom, azt viszont igen, hogy egyénileg jó képességű játékosok alkotják a székesfehérvári együttest. Számunkra nagyon fontos lesz, hogy felkészüljünk a védekezésükből, s a támadásainkat fegyelmezetten vigyük végig. Remélem, hogy védelmünk legalább olyan stabil lesz, mint a Vác elleni találkozó második félidejében, s ha van lehetőségünk a gyors indításokra, akkor élni is fogunk ezzel. A célunk a két pont megszerzése, amire fegyelmezett, jó játékkal meg is lehet minden esélyünk.
További hírek
Az utánpótlásra alapozva!
2018. aug. 09.A közelmúltban változás történt a női kézilabdacsapatot és az akadémiát működtető cég, a DKKA Kft. vezetésében. Szemenyei Istvánt Nyakacska Zsolt váltotta az ügyvezető igazgatói pozícióban, aki korábban az egyik legsikeresebb időszakában már vezette a dunaújvárosi női kézilabdát. Talán éppen ezért vetődik fel sokunkban a kérdés: vajon újra a Bajnokok Ligája (BL)-szereplés a cél?
Győzelem hazai pályán
2018. aug. 08.Végig vezetett, de csak egygólos, 24-23-as sikert aratott felnőtt együttesünk a svájci LK Zug elleni felkészülési mérkőzésen.
Jár a dicséret mindenkinek!
2018. aug. 06.Kemény, de eredményes dániai edzőtáborozáson van túl felnőtt együttesünk.
Címvédés Viborgban
2018. aug. 03.Hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a viborgi Generation Handball elnevezésű nemzetközi utánpótlás torna U19-es versengését akadémiánk II-es számú együttese.
Győzelemmel zártuk az edzőtábort
2018. aug. 03.Kétgólos, 23-21-es sikert aratott a Viborg elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.