„ACÉL A SZÍV!”
Megyei rangadó előtt a Kohász
Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC ellen lép pályára szombaton délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda ligában.
A Vác elleni hazai sikert követően idegenben, Székesfehérváron lép pályára szombaton délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese az Alba Fehérvár KC vendégeként az alapszakasz első körének utolsó fordulójában. A jó erőkből álló székesfehérvári alakulat az idei szezonban meglehetősen hektikusan szerepel, tizenkét lejátszott mérkőzést követően a kilencedik helyen áll a K&H női kézilabda ligában úgy, hogy négyszer győzött, s két döntetlen mellett hat vereséget is elszenvedett már.
Ezzel együtt nem vár könnyű feladat csapatunkra a szombaton, ugyanis a megyei rangadó mindkét gárda számára kiemelt jelentőséggel bír, s biztosak lehetünk abban, hogy az elmúlt hetek gyengélkedése ellenére egy rendkívül motivált székesfehérvári alakulat lép pályára a holnap délutáni összecsapáson. Tisztában van ezzel György László vezetőedző is, aki abban bízik, hogy együttesünk megtartja a Vác elleni második félidő védekezését, s idegenből is képes lesz elhozni a két bajnoki pontot.
- Érdekes csapat a fehérvári alakulat, a jó eredményeik mellett akadnak meglepő eredményeik is, meglehetősen hektikusan szerepelnek az idei szezonban. Hogy ennek mi az oka, nem tudom, azt viszont igen, hogy egyénileg jó képességű játékosok alkotják a székesfehérvári együttest. Számunkra nagyon fontos lesz, hogy felkészüljünk a védekezésükből, s a támadásainkat fegyelmezetten vigyük végig. Remélem, hogy védelmünk legalább olyan stabil lesz, mint a Vác elleni találkozó második félidejében, s ha van lehetőségünk a gyors indításokra, akkor élni is fogunk ezzel. A célunk a két pont megszerzése, amire fegyelmezett, jó játékkal meg is lehet minden esélyünk.
További hírek
Döntetlennel kezdtük a Kohász Kupát
2017. aug. 18.Nagyon sok ki nem kényszerített hibát vétve ért el 23-23-as döntetlent a Budaörs elleni mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.
Kezdődik a Kohász Kupa
2017. aug. 18.Hat együttes részvételével rendezi meg akadémiák ma, illetve szombaton a Kohász Kupa küzdelmeit.
Ezúttal mi örülhettünk
2017. aug. 16.Kétgólos, 35-33-as győzelmet aratott együttesünk a Viborg elleni felkészülési mérkőzésen.
Döntetlennel zártuk a hetet!
2017. aug. 12.Kiéelezett, kemény meccsen ért el 25-25-ös döntetlent együttesünk a Fehérvár KC otthonában.
Van még munka bőven!
2017. aug. 11.Kilencgólos sikert arattunk a szlovák bajnok Michalovce ellen, de a támadójátékon és a helyzetkihasználáson is lehet még javítani.