„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Látogatás a hagyományőrzőknél

2018. feb. 06.
  • Facebook

A Hagyományőrző Szurkolói Klub tagjai vendégelték meg akadémiánk vezetőit és felnőtt együttesét kedden délután. Köszönjük nekik!

Kellemes kötelességének tett eleget ma kora délután akadémiánk felnőtt együttese, mely a Mezőfalvi Zrt. rendezvénytermébe volt hivatalos, ahol a Hagyományőrző Szurkolói Klub tagjai látták vendégül a bajnokság ötödik helyén álló csapatot. A vidám hangulatú összejövetelen akadéminánk vezetői, támogató is jelen voltak, s a bőséges ebéd előtt Szemenyei István ügyvezető értékelte az együttes mögött hagyott fél szezont. A klubvezető kiemelte, hogy a bajnokság derekánál járva a fő riválisok közül négyet, a Kisvárdát, a Vácot, a Debrecent, valamint az Alba Fehérvár KC-t is sikerült legyőzni, s bár az összképen ront valamennyit a Békéscsaba elleni kupabúcsú, ám ezzel együtt Szemenyei István sikeresnek ítélte a 2017/2018-as szezon első felét. A rövid értékelést követően különböző sportprogramokkal (darts, csocsó, asztalitenisz) és kötetlen beszélgetéssel szórakoztatták magukat a vezetők és játékosok, s a remek hangulatú összejövetel remélhetőleg még jobban összekovácsolja a csapatot a bajnokságból hátralévő rendkívül fontos feladatokra.

További hírek

Jó meccsben reménykedve

Jó meccsben reménykedve

2021. máj. 07.

Hazai környezetben, a Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.

Easy win on the first game

Könnyed győzelem az elődöntő első meccsén

2021. máj. 04.

Magabiztos, 40-22-es sikert aratott akadémiánk felnőtt csapata a Liga Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Vasas ellen.

Sikerben bízva várjuk a Liga Kupa elődöntőjét

Sikerben bízva várjuk a Liga Kupa elődöntőjét

2021. máj. 04.

Már a fináléba jutás lesz a tét akadémiánk felnőtt együttese számára a Vasas elleni Liga Kupa találkozón ma délután.

We could be hopeful for 15 minutes only

Csak negyed óráig élt a remény

2021. máj. 01.

A mindkét kapu előtt jóval hatékonyabb MTK tizenegy góllal, 34-23-ra győzte le akadémiánk felnőtt együttesét a két gárda szombat esti bajnokiján.

Egyszer már sikerült a bravúr!

Egyszer már sikerült a bravúr!

2021. ápr. 30.

A dobogóra hajtó MTK vendégeként folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat