„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hasznos edzőmeccs Kecskeméten

2018. feb. 08.
  • Facebook

Tizenegy gólos, 32-21-es sikert aratott akadémiánk felnőtt csapata a Kecskemét elleni felkészülési találkozón.

Legközelebb csak február 15-én játszik bajnokit akadémiánk felnőtt együttese, mely ma délután fél négytől a bajnoki tabella 12. helyén álló Kecskemét otthonában lépett pályára edzőmérkőzésen. A mieink erősen tartalékosan vágtak neki a találkozónak, mivel betegség miatt hiányzott Tomasevics, Oguntoye, Szekerczés, Kovács és Monori is, ám így is magabiztos, 32-21-es győzelmet arattak úgy, hogy két fiatal kapusuk, Vártok Ramóna és Csapó Kincső is igen jó teljesítményt nyújtott a háló előtt. György László vezetőedző a találkozó után elmondta, ezúttal sem az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy támadásban és védekezésben is gyakorolni tudjanak, s nagyon köszönik a kecskemétieknek, hogy ezt ma ellenük tudták megtenni.

Kecskemét – DKKA 21-32

A DKKA gólszerzői: Szalai 6, Grosch 5, Klujber 5, Molnár 5, Micijevic 4, Kazai 3, Takács D. 1, Dombi 1, Bulath 1, Nick 1.

További hírek

A sereghajtóhoz látogatunk

A sereghajtóhoz látogatunk

2023. ápr. 28.

Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.

Túl jól zárt a győri retesz

Túl jól zárt a győri retesz

2023. ápr. 18.

Hiába a jó kezdés, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt csapatának a remekül védekező címvédő ellen.

A címvédő ellen folytatjuk

A címvédő ellen folytatjuk

2023. ápr. 17.

A bajnoki aranyérem legnagyobb esélyese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba kedden délután öt órától.

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

2023. ápr. 15.

Remek csapatmunkával, kiváló egyéni teljesítményekkel aratott 34-31-es győzelmet a Vác elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.

Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!

Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!

2023. ápr. 14. #DKKA utánpótlás

A korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat