„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Budaörsre látogatunk

2018. feb. 15.
  • Facebook

A kilencedik helyezett Budaörs vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata.

Közel két hét után játszik újra tétmérkőzést akadémiánk felnőtt együttese, mely legutóbbi bajnokiján Székesfehérváron tudott egygólos győzelmet aratni, míg ma este hat órától Budaörsön lép pályára a K&H női kézilabda liga 14. fordulójában. Együttesünk mai összecsapása azonban egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis hiába áll a kilencedik helyen a Budaörs, s hiába győzte le őket csapatunk 33-22-re a bajnokság első fordulójában, mai vetélytársunk több remek eredményt is elért már a közelmúltban, s biztosak lehetünk abban is, hogy szeretne visszavágni Szalai Babettéknek a szezon elején elszenvedett vereségért.

Tisztában van ezzel a vezetőedzőnk is, ám mint azt György László elmondta, a céljuk ezzel együtt sem lehet más, mint a két bajnoki pont megszerzése.

- Egy jó csapat lesz az ellenfelünk, mely eddig is ért már el figyelemre méltó eredményeket a bajnokságban, elég, ha csak a Kisvárda és a Siófok legyőzésére gondolunk. Az elmúlt szűk két hétben igyekezetünk a lehető legjobban felkészülni a mai összecsapásra, bár az is igaz, hogy sok betegség nehezítette gyakorlásainkat, s még most is csak remélni tudom, hogy minden játékosunk bevethető lesz a budaörsi találkozón. Tiszteljük ellenfelünket, de tisztában vagyunk erősségeivel és gyengeségeivel, szóval kellő önbizalommal lépünk pályára ma este is, s a célunk a két pont megszerzése lesz. Ehhez támadásban és védekezésben is jól kell teljesítenünk, de az egyik legfontosabb dolog az lesz, hogy saját támadásaink után miként tudunk majd visszarendeződni, mivel a Budaörs az egyik leggyorsabban induló együttesek közé tartozik a bajnokságban. Nehéz meccs vár ránk, de tisztességgel felkészültünk, s ezt remélhetőleg az eredményjelző is megmutatja majd a találkozó végén.

További hírek

Egy győzelem, egy vereség

Egy győzelem, egy vereség

2021. jan. 16. #DKKA utánpótlás

Serdülő és ifi csapatunk is pályára lépett szombaton, Érdre látogattak.

Újabb biztos siker

Újabb biztos siker

2021. jan. 16.

Könnyed, tízgólos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Pénzügyőr elleni Liga Kupa összecsapáson.

Idegenbe látogatunk a Liga Kupában

Idegenbe látogatunk a Liga Kupában

2021. jan. 16.

A Pénzügyőr otthonában folytatja a Liga Kupa küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.

Nem volt kérdés

Nem volt kérdés

2021. jan. 09.

A várakozásoknak megfelelően sima győzelmet aratott együttesünk a Vasas ellen, így már négy fordulót követően bebiztosította első helyét a Liga Kupa C-csoportjában.

Már szombaton csoportelső lehet a Kohász

Már szombaton csoportelső lehet a Kohász

2021. jan. 08.

Ehhez azonban mindenképpen nyernie kell együttesünknek a Vasas elleni Liga Kupa találkozón.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat