„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Remek győzelem idegenben

2018. feb. 15.
  • Facebook

támadásban remekül teljesített, s végül sima, 37-28-as győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában.

Idegenben, a Budaörs elleni összecsapással folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese, melyre annak ellenére sem várt könnyű feladat, hogy mai vendéglátója a kilencedik helyen állt a tabellán a mérkőzést megelőzően.

Ahogy várható volt, nagy iramban kezdtek a felek, Oguntoye rögtön egy bravúrral nyitott, majd Szekerczés már az első támadásból megszerezte a vezetést. A folytatásban viszont felváltva szerezték találataikat a csapatok, ugyanis hiába került rendre előnybe a Kohász, a házigazdák mindig válaszolni tudtak (5-5). A folytatásban sem sokat törődtek a védekezéssel a játékosok, ám a hazaiak többet hibáztak mezőnyben, s miután Micijevic, majd cifra is feliratkozott a gólszerzők közé, a meccsen először kettővel vezetett a Kohász (5-7). A Innentől kezdve újra váltott rendszerben szerezték góljaikat a felek, ám mikor a 13. percben Kazai is betalált egy gyors lerohanás után, már 10-7-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. Ahogy arra számítottunk, a hazaiak rohanta becsülettel, s a 16. percre még sikerült is egyre csökkenteniük hátrányukat, ám György László tanítványai időben kapcsoltak, könyörtelenül kihasználták a házigazdák hibáit, s Szekerczés újabb találataival már 16-12-re meglógtak ellenfelüktől. A félidő utolsó perceit is nagy iramban teljesítették a csapatok, de hiába került emberhátrányba a Kohász, Kovács Anna révén így is növelni tudta vezetését, s a szünetre már 20-15-ös vezetéssel vonulhatott.

A térfélcserét követően is jobban kezdett ellenfelénél együttesünk, mely sorozatban három gólt szerezve húzott el 23-15-re a Budaörstől. A figyelem azonban nem lanyhulhatott, mert a hazaiak továbbra sem adták fel, fél perc alatt két lőtt góllal tudatosították is ezt a mieinkkel, de Micijevic nyolcadik, valamint Takács első találata után hamar visszaállt a nyolcfás dunaújvárosi előny (17-24). A vendéglátók láthatóan görcsössé váltak a nagy hátrány miatt, sok volt a technikai hiba a játékukban, védekezésük sem működött jól, s ezt Kovács Anna büntette sorozatban gólokkal, majd Grosch gyors indításból szerzett találata után már 31-21-re vezettek a mieink. Az utolsó negyed órára már semmi izgalom nem maradt, ha lehetett valamin bosszankodni, akkor az az volt, hogy a fölényes vezetésük tudatában kissé könnyelművé váltak a mieink, több könnyű támadást is elrontottak, de ma ez is belefért, mert a Kohász végül sima, 37-28-as győzelmet aratott, s újabb két pontjának köszönhetően feljött a bajnoki tabella negyedik helyére.

Budaörs Handball – DKKA 28-37 (15-20)

DKKA: Oguntoye – Kazai 3, Szalai 1, Micijevic 10, Cifra 1, Szekerczés 4, Klujber. Csere: Tomasevics (kapus), Monori 2, Dombi 1, Takács 2, Kovács 8, Grosch 1, Bulath, Molnár 3, Nick 1. Vezetőedző: György László.

További hírek

DKKA Kiválasztó Nap - 2022.02.05.

DKKA Kiválasztó Nap - 2022.02.05.

2022. jan. 29. #DKKA utánpótlás

Gyere el a próbanapunkra és mutasd meg magad Te is!

Parádés siker a kupában

Parádés siker a kupában

2022. jan. 26.

Hatvan percen keresztül óriásit küzdve, de rendkívül taktikusan játszva jutott be a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé együttesünk az MTK elleni hazai találkozón.

Kupafeladatok előtt

Kupafeladatok előtt

2022. jan. 26.

Még mindig nem teljes kerettel, de a továbbjutás reményében várja az MTK elleni hazai kupameccset akadémiánk felnőtt női együttese.

Két pont a Győri Audi ETO KC ellen!

Két pont a Győri Audi ETO KC ellen!

2022. jan. 19. #DKKA utánpótlás

Kiváló napon vannak túl utánpótlás csapataink. Míg a serdülőink végül hat góllal múlták felül az ellenfelüket, addig a tartalékos ifjúságiak egy igen szoros meccset játszottak a győriek korosztályos csapatával szemben.

Le a kalappal így is!

Le a kalappal így is!

2022. jan. 15.

A felnőtt játékosokkal kiegészült ifjúsági korú csapatunk közel állt a bravúros pontszerzéshez a Vasas otthonában.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat