„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Békéscsaba következik

2018. feb. 23.
  • Facebook

Egyértelműen a győzelem reményében várja a Békéscsaba elleni szombati bajnokiját akadémiánk felnőtt együttese.

Szép eredményeket ért el a közelmúltban akadémiánk felnőtt cspaata, mely a bajnokságban legutóbbi öt találkozóját egyaránt megnyerte, így tizennégy fordulót követően az ötödik helyen áll a tabellán úgy, hogy a negyedik, de egy meccsel többet játszó Siófok mindössze egyetlen ponttal előzi meg György László tanítványait. Kézilabdázóink a hétvégén hazai környezetben gyarapíthatják tovább pontjaik számát, méghozzá egy olyan csapat ellen, mely a közelmúltban egyszer már megtréfálta együttesünket.

Szombaton este hat órától ugyanis az a Békéscsaba látogat Dunaújvárosba, mely a Magyar Kupa negyedik fordulójában legyőzte a Kohászt, vagyis van miért törlesztenie Szalai Babettéknek. A viharsarki gárda a bajnokságban nem szerepel túl jól, eddig lejátszott tizennégy mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg, s két szerzett pontjával az utolsó helyen áll a tabellán, vagyis a bajnokságban mutatott forma alapján egyértelműen a mieink a szombati összecsapás esélyesei.

Tisztában van ezzel együttesünk szakvezetője, György László is, aki elárulta, hogy a céljuk nem lehet más, mint a két bajnoki pont itthon tartása, ám ezt nem fogják ingyen adni, s keményen meg kell majd küzdenie érte együttesének.

- Nem biztos, hogy jó kiindulni a kupameccsből, s azon a mezsgyén haladni, hogy meg kell bosszulnunk a békéscsabai vereséget, de természetesen már leszűrtük annak a mérkőzésnek a tanulságait, s azért nem volt az olyan rég, hogy ne emlékeznénk rá. Azóta azonban játszottunk már meccseket, melyekből jól, győztesen jöttünk ki, ami mindenképpen egy pozitív töltetet adhat a csapatnak. Elszántan várjuk a szombati találkozót, s tanulva azokból a hibákból, melyeket a kupameccsen elkövettünk, természetesen szeretnénk itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat. Ehhez muszáj lesz semlegesítenünk a békéscsabaiak átlövő játékát, amit a kupameccsen nem tettünk meg elég hatékonyan, emellett arra is figyelnünk kell, hogy a várhatóan nagy tempójú mérkőzésen ne adjunk könnyű labdákat ellenfelünknek, melyekből visszatámadhatna. Szeretnénk bizonyítani önmagunknak, s nemcsak a Békéscsaba ellen, hanem minden mérkőzésen, s úgy gondolom, hogy a közelmúlt bajnoki találkozóink ez a pozitív hozzáállás jellemezte is a csapatot. Jelenleg jó úton vagyunk, nem szeretnénk erről letérni, s itthon akarjuk tartani a bajnoki pontokat most szombaton is.

További hírek

Kohász won the derby

Végül a Kohász örülhetett!

2021. már. 03.

Végletekig kiélezett küzdelemben aratott 27-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a megyei rivális Alba FKC ellen.

Megyei rangadó előtt

Megyei rangadó előtt

2021. már. 02.

Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.

Németh Nóra nagy lehetőség előtt

Németh Nóra nagy lehetőség előtt

2021. már. 02. #DKKA utánpótlás

Fiatal játékosunk bekerüt a Szövetség Tehetséggondozó Programába.

Utánpótlás bajnokságok felfüggesztve

Utánpótlás bajnokságok felfüggesztve

2021. már. 02. #DKKA utánpótlás

Mintegy két hétig biztosan nem rendeznek mérkőzéseket.

Pécsett nyertek

Pécsett nyertek

2021. feb. 27. #DKKA utánpótlás

Mindössze egyetlen hely választotta el a csapatokat a tabellán a mérkőzés előtt, serdülőink szép sikert arattak Pécsett.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat