„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Könnyed győzelem!

2018. feb. 24.
  • Facebook

Magabiztos, 38-24-es sikert aratott együttesünk az erősen tartalékos Békéscsaba ellen.

A sereghajtó Békéscsaba elleni hazai találkozóval folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese. Ugyan a tabellán elfoglalt helyezések alapján a mieink számítottak a meccs esélyesének, nem várt könnyű csata György László tanítványaira, mivel a vendégek a Magyar Kupa negyedik fordulójában le tudták győzni kézilabdázóinkat, s erre, vagyis a meglepetésre készültek a mai összecsapáson is.

Csapatunk azonban nem akart semmit sem a véletlenre bízni, s már a mérkőzés elején igyekezett tudatosítani ellenfelével, hogy sok jóra ezúttal nem számíthat. A kemény védekezés mellett támadásban is jól kezdtek a mieink, a 6. percben már 5-1-re vezettek, így a vendégeknek igen hamar időt is kellett kérniük. Ez sem sokat segített azonban a Békéscsabán, mert a Kohász továbbra is maximális hőfokon pörgött, sorozatban szerezte újabb és újabb találatait, így a játékrész derekára gyakorlatilag el is döntötték a pontok sorsát (11-2). A vendégek ekkor kezdtek éledezni, egymás után többször is bevették az egyébként remekül védő Tomasevics kapuját, ám György László tanítványai sem pihentek, s Kovács, Micijevic és Klujber révén rendre válaszolni tudtak ellenfelüknek (16-6). A tetemes előny tudatában, a félidő hajrájában valamelyest csökkent a koncentráció, több támadást is technikai hibával zártak a mieink, így a vendégek három góllal csökkenteni tudtak hátrányukat, de az utolsó percben Szalai és Micijevic is betalált, így a félidei szünetre 20-11-es vezetéssel vonulhattak kézilabdázóink.

A térfélcserét követően szerencsére nem estek abba a hibába a mieink, hogy kiengedtek volna, s alig öt perc alatt nemcsak visszaállították korábbi előnyüket, hanem már kétszer annyi gólnál jártak, mint ellenfelük (24-12). Az edzőmeccs jelleget öltő találkozón minden játékosának lehetőséget adott György László vezetőedző, s kézilabdázóink igyekeztek is élni a lehetőséggel, könnyedén tartották előnyüket sőt, sikerült még növelniük is azt (30-17). A Békéscsabának még felvillanásai is alig akadtak a mérkőzés hajrájában, s bár azt nem lehet mondani, hogy ne próbálkoztak volna, ma osztálykülönbség volt a csapatok között, így a Kohász végül rendkívül simán, 38-24-re nyert, s továbbra is tartja ötödik helyét a bajnoki tabellán.

György László: - Döntő volt a védekezésünk minősége, s a védekezésből a nagy sebességgel történő ellentámadásaink. Koncentráltan, nagyon fegyelmezetten játszottunk támadásban is. Utóbbit is dicsérni kell, mert helyenként látványos, szép játékot produkálst a csapat, de illett is legyőznünk a Békéscsabát a multra való tekintettel.

Horváth Roland: - Rengeteg a sérültünk, mindössze tíz mezőnyjátékossal érkeztünk Dunaújvárosba.. A második félidőben valamivel kemlényebb és jobb volt a védőjátékunk, de ez most ennyire volt elég.

DKKA - EUbility Group Békéscsabai ENKSE 38-24 (20-11)

DKKA: Tomasevics – Klujber 2, Kovács 2, Szalai 3, Dombi 4, Micijevic 7, Kazai 4. Csere: Oguntoye (kapus), Monori 5, Szekerczés 2, Cifra 2, Molnár 3, Grosch 3, Nick 1, Bulath. Vezetőedző: György László.

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

Misi állapota stabil!

Misi állapota stabil!

2021. már. 16.

Kedden délelőtt szörnyű hírt kaptunk, de szerencsére azóta kiderült, Bába Mihály már nincs közvetlen életveszélyben.

Bravúr a javából!

Bravúr a javából!

2021. már. 10.

Kiváló kapustelejsítménnyel, végig rendkívül elszántan és jól játszva aratott 27-19-es győzelmet a Siófok elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese!

A Siófok következik

A Siófok következik

2021. már. 09.

Bravúrra készül akadémiánk felnőtt együttese a Siófok elleni bajnoki találkozón.

Elmarad a kupameccs!

Elmarad a kupameccs!

2021. már. 06.

A Mosonmagyaróvár csapatának több játékosa is pozitív koronavírus tesztet produkált, így elmarad akadémiánk felnőtt együttesének ma délután öt órára kiírt Liga Kupa találkozója.

Előnyt szerezni!

Előnyt szerezni!

2021. már. 05.

Hazai környezetben kezdi meg a Liga Kupa negyeddöntőjének párharcát akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen szombaton.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
okt. 11.
17:00
NEKA
NEKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-10-11T17:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat