„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ahogy vártuk!

2018. már. 04.
  • Facebook

A mérkőzés nagyobbik részében kiválóan védekezve aratott 36-17-es sikert a Vasas elleni fővárosi bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.

A tabella utolsó előtti helyén álló Vasas otthonában folyatta ma este hat órától a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, mely esélyesként, de nem elbizakodottan várta újabb fellépését az első osztályú pontvadászatban. A kezdés nem is alakult rosszul, ugyanis az első öt percben nem kapott gólt a Kohász, cserébe viszont szerzett hármat is Dombi, Micijevic és Szekerczés révén, így hamar meglépett ellenfelétől együttesünk. A folytatás viszont nem alakult ilyen szépen, meglehetősen sok hiba csúszott a mieink játékába, így a hazaiak minimálisra csökkentették hátrányukat. Micijevic újabb találata után ismét kicsit nyugodtabban játszhatott György László alakulata, s bár továbbra is rengeteg volt a technikai hiba, Klujber 12. percben szerzett átlövésével újra hárommal vezetett a Kohász (2-5).

A játékrész derekához közeledve szerencsére feljavult a mieink támadójátéka, miközben a védekezés továbbra is pazarul működött, így fokozatosan nőni kezdett a két gárda közti különbség. A mieink részéről Kazai, Klujber, Cifra is betalált, s hiába kért időt Kovács Péter, ez sem segített csapatán, mert a Kohász óriási fölényben játszva szerezte újabb és újabb találatait, s a 24. percben már 12-2-re vezetett. A hazaiak öt perccel a félidő vége előtt szerezték meg harmadik góljukat, majd lőttek még egyet, ám ez sem segített rajtuk, mert a DKKA játékosai sem lazsáltak, s a félidei szünetre 16-4-es vezetéssel vonulhatott együttesünk.

A fordulást követően ugyan az első gólt a házigazdák szerezték, de erre újabb három találattal válaszoltak a mieink. A tetemes előny tudatában valamelyest visszaesett azért a Kohász védőjátéka, s ezt ki is használták a vendéglátók, akik 21-7-s dunaújvárosi vezetést követően háromszor is mattolták Oguntoye Viktóriát. Nem sokáig örülhettek azonban ennek a Vasas kézilabdázói, mert a DKKA védekezése ismét feljavult, s a szerzett labdákból egymás után szerezte gyors találatait a Kohász, mely félidő derekán 24-11-re, míg az 50. percben már 30-11-re vezetett.

A hajrában már csak az lehetett a kérdéses, hogy meglesz-e a húsz közte, s bár a vendéglátók ezt nagyon szerették volna elkerülni, az 58. percben Kovács Anna negyedik találata után már 15-35-ös állást mutatott az eredményjelző. Az utolsó két percet azonban a Vasas nyerte eggyel, így sikerült húszon belül kerülniük, ám a DKKA kiütéses győzelmét így sem tudta megakadályozni a házigazda, s a 36-17-es dunaújvárosi siker egyben azt is jelentette, hogy együttesünk továbbra is tartja ötödik helyét a bajnoki tabellán.

Vasas SC – DKKA 17-36 (4-16)

DKKA: Oguntoye – Klujber 4, Szekerczés 4, Bulath 1, Dombi 3, Micijevic 4, Kazai 4. Csere: Tomasevics (kapus), Cifra 2, Kovács 4, Nick 1, Monori 2, Molnár 4, Szalai 2, Grosch 1, Takács D. Vezetőedző: György László.

További hírek

Visszatér a fiatal jobbszélső

Visszatér a fiatal jobbszélső

2021. máj. 17.

A dunaújvárosi nevelésű Kukucska Viktória a Boglári Akadémia-SZISE együttesétől tér vissza akadémiánkhoz.

A döntőbe jutásért játszunk

A döntőbe jutásért játszunk

2021. máj. 17.

Tetemes, tizennyolc gólos előnyből várjuk a Vasas elleni Liga Kupa-elődöntő ma délutáni visszavágóját.

Close defeat

Szoros vereség idegenben

2021. máj. 14.

Hiába vezetett az első félidő után még három góllal, 28-25-ös vereséget szenvedett Mosonmagyaróváron akadémiánk felnőtt együttese.

Tovább fejlődhetnek a felnőttek között

Tovább fejlődhetnek a felnőttek között

2021. máj. 14.

Fodor Neszta, Husti Hanna, illetve Takács Cecília is marad akadémiánk felnőtt együttesénél.

Dunaújvárosban maradnak kapusaink is!

Dunaújvárosban maradnak kapusaink is!

2021. máj. 13.

Hlogyik Petra és Wéninger Alexa is akadémiánk felnőtt együttesének tagjaként vág neki a 2021/2022-es szezonnak.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat