„ACÉL A SZÍV!”
Az MTK következik
Hazai pályán, az MTK elleni mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este nyolc órától akadémiánk felnőtt együttese.
Kiválóan szerepel a 2018-as esztendőben akadémiánk felnőtt együttese, mely idén lejátszott hét találkozóját egyaránt megnyerte, így tizenhat fordulót követően a negyedik helyen áll a bajnoki táblázaton. Jó sorozatát most hétvégén nyújthatja tovább csapatunk, mely szombaton este hat órától az MTK gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ugyan a fővárosiak jelenleg csak a tizenegyedik helyen állnak a bajnokságban, az idei szezonban egyszer már megtréfálták a mieinket, ugyanis a bajnokság negyedik fordulójában 26-26-os döntetlent értek el hazai pályán az addig hibátlan Kohász ellen.
Nem számít könnyű mérkőzésre kapusedzőnk, Vártok Ákos sem, aki szerint elsősorban a védekezésre kell nagyon odafigyelnie a Kohász játékosainak a szombati összecsapáson.
- Jó hangulatban, de nem elbizakodottan sőt, nagyon is elszántan készülünk az MTK ellen, s természetesen szeretnénk itthon tartani a bajnoki pontokat. Jó formában vagyunk, szép eredményeket értünk el a közelmúltban, de minden meccs más, s az MTK annak ellenére is jó csapat, hogy jelenleg csak a tizenegyedik helyen áll a tabellán. A fővárosiaknak van egy nagyon erős belső hármasuk, így ahogy az eddigi mérkőzéseken, ezúttal is nagyon oda kell figyelnünk a védekezésre, kellenek a megállító faultok, a blokkok, az ütközések ahhoz, hogy megakadályozzuk Karnik Szabina, Tóth Eszter és Termány Rita átlövő játékát, s megfelelő támogatást tudjunk adni kapusainknak. Támadásban fegyelmezetten kell játszanunk, oda kell figyelnünk a befejezésekre, s ahogy a közelmúlt győztes mérkőzésein, úgy ezúttal is egységesen kell játszanunk.
További hírek
Felkészülési győzelem
2019. ápr. 10.Kilencgólos, 36-27-es győzelmet aratott a Kispest elleni hazai edzőmérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
Fontos sikerek idegenben
2019. ápr. 09. #DKKA utánpótlásAz ifjúsági és a megyei felnőtt bajnokságban is rangadókat nyert akadémiánk harmadik számú ifjúsági együttese.
Biztos siker az Eger ellen
2019. ápr. 06.Felejthető kezdés ellenére is magabiztos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata az Eger elleni hazai bajnokin.
Hatgólos vereség a NEKA ellen
2019. ápr. 06. #DKKA utánpótlásJól kezdett, jól hajrázott, de így is hatgólos vereséget szenvedett a NEKA elleni NB I/B-s felnőtt mérkőzésen akadémiánk U19-es csapata.
Hazai bajnoki az Eger ellen
2019. ápr. 05.A sereghajtó Eszterházy SC lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele a K&H női kézilabda liga szombati fordulójában.