„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelem a megyeszékhelyen

2018. már. 20.
  • Facebook

Erősen tartalékos felállásban is győzni tudott felnőtt együttesünk az Alba Fehérvár KC elleni felkészülési találkozón.

A háromhetes bajnoki szünetben edzésekkel, s több felkészülési mérkőzéssel igyekszik formában tartani magát akadémiánk felnőtt csapata, mely ma délután Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC otthonában lépett pályára. A mieinktől a sérültek mellett ezúttal hiányoztak a válogatottak is, így Katarina Tomasevics, Camila Micijevic, Kovács Anna, illetve Klujber Katrin játékára sem számíthatott György László vezetőedző, ám a Kohász ennek ellenére is győzni tudott megyei riválisa ellen 29-28-ra úgy, hogy az első felvonás végén 19-14-re vezetett már.

Mint azt vezetőedzőnk a találkozó után elmondta, nagyon hasznos edzőmérkőzést játszottak vendéglátójukkal, végig nagy iramban kézilabdázott mind a két csapat, s volt lehetőség a támadás és védekezés különböző elemeinek gyakorlására is. Az izgalmas véghajrát végül a mieink bírták jobban, így sikerélménnyel távozhattak a megyeszékhelyről, s várhatják következő edzőmeccsüket, melyre csütörtök délután fél öttől kerül majd sor a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, méghozzá a Kecskemét ellen.

Alba Fehérvár KC – DKKA 28-29 (14-19)

Gólszerzőink: Szalai 6, Grosch 6, Szekerczés 4, Molnár 4, Kazai 3, Bulath 3, Nick 2, Cifra 1.

További hírek

I.BioTechUSA Jótékonysági Kézilabda Kupa sajtótájékoztató

I.BioTechUSA Jótékonysági Kézilabda Kupa sajtótájékoztató

2020. aug. 15.

A koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került családok sportoló gyerekeinek támogatására fogott össze a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) valamint a BioTechUSA, Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő étrend-kiegészítő gyártója. A Kohászt működtető DKKA Nonprofit Kft. szervezésében, rendhagyó felkészülési tornát rendeznek.

DKKA online sajtótájékoztató 2020. augusztus 14; 11:00

DKKA online sajtótájékoztató 2020. augusztus 14; 11:00

2020. aug. 14.
Óbudáról a BioTechUSA székházából jelentkezünk élőben ma délelőtt 11:00-kor! Hajrá Kohász!
https://youtu.be/HY_rjQgTvXU
Sima győzelem Érden

Sima győzelem Érden

2020. aug. 08.

Negyedik felkészülési mérkőzését játszotta pénteken délelőtt Érden a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata. Az eredmény megnyugtató 8 gólos győzelem lett, kisebb hullámvölgyek mellett.

Bemutatkozik a DKKA serdülő és ifi csapata 2020/21.

Bemutatkozik a DKKA serdülő és ifi csapata 2020/21

2020. aug. 03. #DKKA utánpótlás

Videoklipp készült az Ifi és serdülő I. csapat egyéni képeiből

Felkészülési meccs a Debrecen ellen

Felkészülési meccs a Debrecen ellen

2020. aug. 01.

Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia csarnokában játszott felkészülési mérkőzést pénteken a Debrecen és a Dunaújváros élvonalbeli női kézilabda csapata. Vágó Attila értékelte a mérkőzést.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat