„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem a Vasas ellen
Magabiztos, 34-19-es sikert aratott a Vasas elleni fővárosi edzőmérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
Újabb felkészülési mérkőzés várt ma délután akadémiánk felnőtt csapatára, mely a szintén NB I-es Vasas otthonában lépett pályára. Együttesünkben ezúttal már szerepelhettek a közelmúlt válogatott kötelezettségei miatt eddig hiányzó játékosok is, igaz Tomasevics kapusra betegség miatt így sem számíthatott György László vezetőedző. A Kohász együttese jól, koncentráltan kezdte a találkozót, támadásban és védekezésben is hozták a játékosok, amit várt tőlük a szakvezetés, így az első felvonást követően 19-11-es dunaújvárosi előnnyel vonulhattak pihenőre a felek. A térfélcsere után sajnos jött egy kisebb megingás, melynek köszönhetően a fővárosiak háromra csökkentették hátrányukat, ám gyorsan összekapta magát a Kohász, mely a játék minden elemében feljavult, s végül nagyon sima, 34-19-es győzelmet aratott a Vasas ellen.
Vasas – DKKA 19-34 (11-19)
Gólszerzőink: Klujber 6, Kazai 4, Kovács 4, Micijevic 4, Molnár 4, Grosch 3, Dombi 2, Bulath 2, Szekerczés 2, Takács D. 1, Szalai 1, Cifra 1.
További hírek
Példás együttműködés
2020. jan. 24.Jelentős támogató állt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia mellé.
Élő: DKKA - Eubility-Group Békéscsaba
2020. jan. 24.Élő közvetítésünket a K&H Liga találkozóról az alábbi linken láthatják 18.00-tól.
A Békéscsaba következik
2020. jan. 23.A tabella utolsó előtti helyén álló Békéscsaba elleni szekszárdi mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket pénteken este akadémiánk felnőtt együttese.
Legyen jövőkép az akadémián
2020. jan. 23.Az önkormányzattal karöltve dolgozik azon akadémiánk vezetése, hogy megfelelő jövőképet tudjon mutatni a felnőtt csapat tagjai mellett az utánpótlásban szereplő játékosok számára is.
Élő: DKKA - NEKA (Ifjúsági I.)
2020. jan. 22. #DKKA utánpótlásÉlő közvetítésünket az alábbi linken láthatják.