„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem a Vasas ellen
Magabiztos, 34-19-es sikert aratott a Vasas elleni fővárosi edzőmérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
Újabb felkészülési mérkőzés várt ma délután akadémiánk felnőtt csapatára, mely a szintén NB I-es Vasas otthonában lépett pályára. Együttesünkben ezúttal már szerepelhettek a közelmúlt válogatott kötelezettségei miatt eddig hiányzó játékosok is, igaz Tomasevics kapusra betegség miatt így sem számíthatott György László vezetőedző. A Kohász együttese jól, koncentráltan kezdte a találkozót, támadásban és védekezésben is hozták a játékosok, amit várt tőlük a szakvezetés, így az első felvonást követően 19-11-es dunaújvárosi előnnyel vonulhattak pihenőre a felek. A térfélcsere után sajnos jött egy kisebb megingás, melynek köszönhetően a fővárosiak háromra csökkentették hátrányukat, ám gyorsan összekapta magát a Kohász, mely a játék minden elemében feljavult, s végül nagyon sima, 34-19-es győzelmet aratott a Vasas ellen.
Vasas – DKKA 19-34 (11-19)
Gólszerzőink: Klujber 6, Kazai 4, Kovács 4, Micijevic 4, Molnár 4, Grosch 3, Dombi 2, Bulath 2, Szekerczés 2, Takács D. 1, Szalai 1, Cifra 1.
További hírek
Sok még a nyitott kérdés!
2019. nov. 25.Akadémiánk új ügyvezetőjének egyik legfontosabb célja, hogy kézilabdázóink továbbra is a lehető legjobb körülmények között sportolhassanak.
Közel volt a bravúr
2019. nov. 24. #DKKA utánpótlásNagy csatában szenvedett vereséget akadémiánk U19-es csapata a NEKA elleni felnőtt NB I/B-s rangadón.
A város az akadémia mellett áll
2019. nov. 22.Több fontos kérdésre is választ kaphattunk a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sajtótájékoztatóján, melyen bemutatkozott a DKKA új ügyvezetője, Mátyás Gábor, illetve a város vezetése is megerősítette, hogy a felnőtt csapat és az akadémia mellett áll.
Toborzót tartott a DKKA
2019. nov. 20. #DKKA utánpótlásA két fordulóból álló toborzó első állomására az ország minden szegletéből érkeztek tehetséges fiatalok a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiához.
Szoros siker Csurgón
2019. nov. 18. #DKKA utánpótlásÓriási küzdelemben szerezte meg a két bajnoki pontot akadémiánk U19-es csapata a csurgói felnőttek otthonában az NB I/B hétvégi fordulójában.