„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Udvariatlan vendégek

2018. ápr. 07.
  • Facebook

Elrontotta a hazaiak ünnepét együttesünk, mely két ponttal távozott az újonnan átadott siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokból.

Siófokon, a közelmúltban átadott Kiss Szilárd Sportcsarnokban lépett pályára ma este negyed kilenctől aakadémiánk felnőtt együttese a bajnokság 19. fordulójában. György László tanítványaira rendkívül nehéz mérkőzés várt a több remek légióssal felálló Balaton-parti egylet otthonában, különösen annak tudatában, hogy a két gárda dunaújvárosi mérkőzését is a Siófok nyerte hat találattal. A mérkőzés eleje meglehetősen kapkodó játékot hozott, s bár az első gólt a hazaiak szerezték, mégis a Kohász nyugodott meg előbb, s ezt előbb Szekerczés, majd Kazai duplája jelezte, ráadásul úgy, hogy közben egyet sem kaptak a mieink, így a 8. percben 4-1-re vezettek. A második siófoki találatra a 10. percig vártak a hazaiak, ám erre előbb Micijevic, majd Dombi válaszolt, így a 12. percben időt kellett kérnie Lars Rasmussen vezetőedzőnek (2-6).

A rövid pauzát követően is megmaradt azonban a Kohász fölénye, György László tanítványai a 17. percben már 8-3-ra vezettek, s ekkor egyáltalán nem tűnt úgy, hogy a Siófok visszajöhetne a meccsbe. Elég volt azonban két kihagyott dunaújvárosi ziccer, s a gyors indításokból azonnal szorosabbá tette a meccset a házigazda, de a Kohász kézilabdázói is gyorsan kapcsoltak, s egy 4-0-s rohammal már héttel léptek meg ellenfelüktől a 25. perc végére (5-12). Nyugalomra azonban nem volt lehetőség, mert a siófokiak is igyekeztek jól élni a gyors indítások adta lehetőségekkel, de hiába jöttek vissza ötre, a hajrá is a vendégeké volt, így a szünetre 14-8-as dunaújvárosi vezetéssel vonultak a felek.

A tetemes előny ellenére a második félidőben is nagyon oda kellett figyelnie a mieinknek, ám a Kohász az újabb harminc percet is jól kezdte, s Szekerczés, valamint Tomasevics (!) góljaival tudatosította ellenfelében, hogy sok jóra továbbra sem számíthat (8-16). A folytatásban felváltva szerezték találataikat a csapatok, ám a 40. perc környékén kisebb hullámvölgybe kerültek kézilabdázóink, ezt sorozatban lőtt három találattal bosszulta meg a Siófok, így a 42. percben muszáj volt időt kérnie György Lászlónak, hogy rendet tegyen a fejekben (13-19). Nagyon jókor jött ugyan Szekerczés hetedik találata, ám a nagy rohanásban sajnos ismét több hibát elkövetek a mieink, így a hazaiak a 45. percre ismét szorosabbá tették az állást (15-20).

Klujber Katrin szemfüles találata ötperces dunaújvárosi gólcsendet tört meg, s bár a vendéglátók Elghaoui révén tartották magukat, ahogy fogyott az idő, úgy tűnt egyre biztosabbnak a Kohász sikere (17-23). A véghajrához érve azonban ismét megtorpant támadásban a DKKA, s mikor az 57. percben feljöttek háromra a vendéglátók, ismét volt miért izgulni (20-23). Három perccel a meccs vége előtt az addig remeklő Szekerczés hetest hibázott, de szerencsére ez már nem számított, mert a Siófok csak az utolsó fél percben tudott újabb gólt szerezni, így a Kohász, ha a végén hullámvölgybe is került, összességében simán nyert, s 23-21-es sikerével megerősítette negyedik helyét a bajnoki tabellán.

Siófok KC – DKKA 21-23 (8-14)

DKKA: Tomasevics 1 – Kazai 3, Micijevic 4, Szalai 1, Dombi 2, Szekerczés 7, Klujber 4. Csere: Oguntoye (kapus), Cifra, Kovács, Bulath, Nick, Molnár 1, Grosch, Nagy Zs., Takács. Vezetőedző: György László.

További hírek

Gerháth Kincső is nálunk folytatja

Gerháth Kincső is nálunk folytatja

2024. már. 22. #DKKA felnőtt csapat

Kellermann Dóra után egy újabb Érdről érkező játékost köszönthetünk a jövő évi játékosaink között.

Kellermann Dóra csatlakozik

Kellermann Dóra csatlakozik

2024. már. 21. #DKKA felnőtt csapat

Irányító poszton erősít csapatunk

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2024. már. 20. #DKKA felnőtt csapat

Bő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat

Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat

2024. már. 19. #DKKA felnőtt csapat

Nehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.

Küzdésből is jeles

Küzdésből is jeles

2024. már. 09. #DKKA felnőtt csapat

Óriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat