„ACÉL A SZÍV!”
A Ferencváros következik!
Az idei bajnokságban még hibátlan Ferencváros látogat szerdán este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
A Debrecenben aratott kétgólos győzelmével továbbra is tartja negyedik helyét a bajnokságban akadémiánk felnőtt együttese, ami a igazán bravúros teljesítmény György László tanítványaitól. A bajnokságból hátralévő öt forduló azonban bőven tartogat még izgalmakat, kőkemény mérkőzéseket, s ezek közül is kiemelkedik kézilabdázóink szerda este hat órakor kezdődő találkozója, melyen a bajnoki cím egyik esélyese, a Ferencváros látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Finoman szólva is nehéz hatvan perc vár tehát kézilabdázóinkra, akik azonban nagyon keményen készülnek a találkozóra, hiszen legutóbb a Győr ellen is bizonyították, hogy egységes, jó csapatjátékkal, kiemelkedő egyéni teljesítményekkel képesek felvenni a tempót a Bajnokok Ligájában szereplő együttesekkel is.
Tisztában van a feladat nehézségével vezetőedzőnk, György László is, ám a szakvezető elmondta, hogy hiába esélyesebb a Ferencváros, nem adják fel a meccset, ugyanakkor ahhoz, hogy jó mérkőzést játszanak a fővárosiakkal, a csapat minden tagjának tudása legjavát kell nyújtania.
- A Ferencváros a BL-sorozatban játszott remek mérkőzéseket, a fővárosiak nagyon jó csapatot alkotnak, s ezt lehetett látni idei menetelésükből még annak ellenére is, hogy a negyeddöntős párharcban egy más dimenzióban játszó Rosztov ellen végül búcsúztak a sorozattól. Nekünk a magyar bajnokságban elért eredményeikből kell kiindulnunk, s azt látjuk, hogy itt a második helyen állnak úgy, hogy ugyanannyi pontjuk van, mint a listavezető, de egy meccsel többet játszó győrieknek, ráadásul az idei kiírásban eddig összes találkozójukat megnyerték. Az Érd ellen legutóbb parádéztak, bár azt is hozzá kell tenni, hogy az érdiek látványosan feladták a találkozót, viszont azokat a mérkőzéseiket is megnyerték, amelyek az ellenfelek számára is fontosak voltak. A Fradi minden poszton rutinos, kiváló játékosokkal rendelkezik, a bajnoki címért áll harcban, s nagyon fontos lesz számára ez a találkozó, s mindent el fog követni azért, hogy a legszebb arcát mutassa szerdán is. Ez a célunk azonban nekünk is, nem adjuk fel a találkozót, s bár nem mi vagyunk az esélyesek, mindent el fogunk követni azért, hogy egy jó mérkőzést játsszunk a zöld-fehérekkel. Becsületesen felkészülünk erre a találkozóra is, harcosan, végig küzdve szeretnénk végigjátszani a hatvan percet, s már csak azért is fontos lenne egy jó játékot, jó képet mutatni magunkról, mert vasárnap már Kisvárdán játszunk, s egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szájízzel vágunk neki annak a találkozónak. Ahhoz, hogy egy Ferencváros ellen legyen esélyünk bármire, muszáj lesz a csapat minden egyes tagjának kiemelkedő teljesítményt nyújtania, védekezésben, visszarendeződésben, valamint támadásban, vagyis a játék minden elemében fel kell vennünk azt a tempót, ami a Bajnokok Ligájában megedzett Ferencvárosnak már természetes.
További hírek
Érden javíthatunk
2022. dec. 07.A két pont megszerzésének reményében lépnek pályára kézilabdázóink az Érd elleni bajnokin, ma este hat órától.
Fájdalmas pontvesztés
2022. dec. 03.Nagyon látszott a hosszú kihagyás akadémiánk felnőtt együttesén, mely némi meglepetésre csak 18-18-as döntetlent ért el a NEKA elleni bajnokin.
A NEKA ellen folytatjuk a bajnokságot
2022. dec. 02.Egyértelműen a két pont megszerzése a célja együttesünknek a NEKA elleni rácalmási bajnokin ma délután öt órától.
Rácalmáson a felnőttek
2022. nov. 28.A decemberi hazai mérkőzéseit sajnos nem tudja Akadémiánk Dunaújvárosban lejátszani.
Könnyed továbbjutás a kupában
2022. nov. 23.Nagyon sima, 45-12-es győzelmet aratott az Ajka ellen, s bejutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt csapata.