„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Nem volt esély a Fradi ellen

2018. ápr. 25.
  • Facebook

Az első félidő gyenge játéka eldöntötte a Fradi elleni találkozót, melyen a vendégek tíz góllal, 35-25-re győzték le kézilabdázóinkat.

A bajnoki címre hajtó Ferencváros elleni hazai mérkőzéssel folytatta ma este hat órától a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese. A mérkőzésnek ugyan a fővárosiak voltak az esélyesei, ám György László vezetőedző abban bízott, hogy ennek ellenére is képesek lesznek megnehezíteni ellenfelük dolgát, igaz ehhez a csapat minden egyes tagjától a maximumra volt szükség.

A mérkőzést ezzel együtt a Ferencváros kezdte lényegesen jobban, Jovanovic duplája után Lukács lőtt két könnyű gólt, így a negyedik percben már időt kellett kérnie György Lászlónak, hiszen alaposan meglógott a Fradi (0-4). A rövid pauzát követően sem akart összeállni a mieink támadójátéka és védekezése sem, s ezt Jovanovic büntette újabb találattal, s ekkor félő volt, hogy egy nagy zakóba is beleszaladhatnak a mieink (0-6). A hosszú hazai gólcsendet Dombi Luca törte meg a 7. percben, s bár Oguntoye egymás után hármat is védett, a következő öt percben csak Micijevic tudott betalálni, így nem sikerült jelentősen csökkenteni a hátrányt sőt, a játékrész derekához érve a Fradi kétszer volt eredményes emberhátrányból is, visszaállítva ezzel a hatgólos előnyt (2-8). Sajnos a játékrész második fele sem alakult szépen hazai szempontból, mert együttesünk rettenetesen gyámoltalanul támadott, védekezésben sem működött gyakorlatilag semmi, így a 22. percben már tíz góllal vezetett a fővárosi alakulat (5-15). A félidő hajrája sem alakult szépen, csapatunk továbbra sem tudott feljavulni, így szezon legrosszabb első harminc perce után a Fradi 19-8-as vezetéssel vonulhatott a szünetre.

A második felvonásra óriási változásnak kellett volna beállni ahhoz, hogy legalább az amúgy is komoly hátrány ne nőjön tovább. Érezték ezt kézilabdázóink is, akik védekezésben és támadásban is összeszedték magukat, hét perc alatt öt gólt lőttek úgy, hogy mindössze egyet kaptak, így már Elek Gábornak kellett magához hívnia tanítványait (13-20). Az időkérés alatt rendezte sorait a Fradi is, s bár a Micijevic és Szalai is bevette a fővárosi kaput, a túloldalon Pena vette kezébe a karmesteri pálcát, s mikor Van Der Heiden is beszállt a gólgyártásba, ismét kilenccel vezetett a vendégcsapat (16-25). Kézilabdázóink ekkor több ziccert, lövést is hibáztak, így ismét megvolt a tíz közte sőt, az 53. percben visszaállította a két gárda közti félidei különbséget a Fradi (19-30). A hajrában nem sokat törődtek a védekezéssel a csapatok, s bár ebben az időszakban valamivel a mieink voltak pontosabbak, a fővárosiak így is simán, 35-25-re nyerték az összecsapást, a látottak alapján sajnos teljesen megérdemelten.

DKKA – FTC 25-35 (8-19)

DKKA: Oguntoye – Klujber 5, Szekerczés 2, Cifra, Micijevic 6, Szalai 4, Kazai 1. Csere: Tomasevics (kapus), Dombi 1, Bulath 2, Nick 1, Grosch 2, Molnár, Takács D. 1, Mihály P.. Vezetőedző: György László.

FTC: Bíró – Schatzl , Jovanovic 5, Snelder 3, Szucsánszki 3, Hornyák 2, Lukács 2. Csere: Hadfi (kapus), Szekeres, Mészáros 3, Van Der Heijden 5, Háfra 4, Pena 3, Márton 2, Faluvégi 2, Tóth N. 1. Vezetőedző: Elek Gábor.

Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

Vegyes eredmények az utánpótlásban

Vegyes eredmények az utánpótlásban

2021. nov. 15. #DKKA utánpótlás

Fiataljaink nem kevesebb mint 13 mérkőzést játszottak az elmúlt hét során, a szép sikerek mellett tanulságos vereségek is becsúsztak. Íme az eredmények

A szív és az akarat diadala; immáron négyből négy!!

A szív és az akarat diadala; immáron négyből négy!!

2021. nov. 13.

Négygólos hátrányból fordítva aratott 28-26-os győzelmet az Alba FKC elleni megyei rangadón akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Megyei rangadó vár kézilabdázóinkra

Megyei rangadó vár kézilabdázóinkra

2021. nov. 12.

Az Alba FKC elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Továbbjutás a Magyar Kupában!

Továbbjutás a Magyar Kupában!

2021. nov. 09.

Az első félidő után még hátrányban volt, de remekül küzdött, s végül 32-29-re legyőzte a Szombathely alakulatát akadémiánk felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Hazai csata a továbbjutásért

Hazai csata a továbbjutásért

2021. nov. 09.

A Szombathely elleni kupamérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma délután öt órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat