„ACÉL A SZÍV!”
Kisvárdára látogatunk
Idegenben, a Kisvárda elleni mérkőzésen gyarapíthatja bajnoki pontjai számát felnőtt együttesünk vasárnap este hat órától.
A mérkőzés első félidejében nem sikerült elfogadható teljesítményt nyújtania, így sima vereséget szenvedett a Ferencvárostól csapatunk a K&H női kézilabda liga legutóbbi fordulójában. Sokat nem pihenhettek azonban a mieink a szerdai találkozó után, ugyanis vasárnap már újabb feladat vár György László tanítványaira, méghozzá a Kisvárda otthonában. Együttesünk hétvégi ellenfele a hetedik helyen áll a táblázaton úgy, hogy három pont lemaradással követi a negyedik akadémistákat, vagyis egy várhatóan igen kemény találkozó vár kézilabdázónkra. A két gárda őszi mérkőzésén, elsősorban a második felvonásban nyújtott jó teljesítményének köszönhetően a DKKA örülhetett a 25-21-es győzelemnek, s ezzel így most is nyugodtan kiegyezne együttesünk, ám a remélt sikerhez nagyon keményen meg kell majd küzdenie játékosainknak.
Tisztában van ezzel György László vezetőedző is, aki a játék minden elemében javulást vár együttesétől a Ferencváros elleni szerdai találkozóhoz képest.
- Nagyon kemény csata vár ránk vasárnap este hat órától, nagyon komolyan vesszük a mérkőzést, a felkészülésünket is, s a nagy távolság miatt már ma útra keltünk, este még edzünk egyet, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a találkozóra. Hasonlóan nehéz mérkőzés vár ránk, mint volt a siófoki, vagy a debreceni fellépésünk, de a legutóbbi meccshez képest a védekezésünk szerkezetén, agresszivitásán mindenképpen változtatnunk kell. A Fradi elleni második félidőben azért már közelítettünk az elmúlt időszakban mutatott játékunkhoz, felfogásunkhoz, míg támadásban sokkal gyorsabb játék kell, fontos lenne, hogy a gyors lerohanásokból jól jöjjünk ki, igaz ez összefügg a megfelelő védekezéssel is, s emellett sorsdöntő lesz mindkét csapatnál a megfelelő kapusteljesítmény. A Kisvárdától nagyon kemény védekezésre számítunk, jól játsszák meg a beállóikat is, szóval erre is oda kell figyelnünk.
További hírek
Fontos két pontot szereztünk
2019. feb. 23.A két héttel ezelőttinél lényegesen nagyobb csatában, de itthon tartotta a bajnoki pontokat a Békéscsaba elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.
Ismét a Békéscsaba ellen
2019. feb. 22.A Magyar Kupa negyeddöntője után a bajnokságban is legyőzné akadémiánk felnőtt együttese a Békéscsabát.
Újabb utánpótlás győzelmek
2019. feb. 22. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is könnyedén nyerte hazai találkozóját a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.
Kupakérdések
2019. feb. 20.Néhány idő közben megváltozott információra szeretnénk felhívni szurkolóink figyelmet a debreceni Magyar Kupa négyes döntőjével kapcsolatban.
Szép sikerek az utánpótlásnál
2019. feb. 20. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is magabiztos győzelmeknek örülhetett a hétvégén.