„ACÉL A SZÍV!”
Az utánpótlástól elvárjuk, a felnőttektől reméljük
Elcsépelt szó a rangadó a magyar női kézilabda NB I fordulóiban, ha a Dunaújvárosi Kohász lép pályára, mégis mindig helytálló: egyre acélosabban játszó csapatunk ismét izgalmas fellépés előtt áll. Pénteken érkezik a Veszprém Barabás KC.
A női kézilabda élvonal küzdelmeinek sava borsát a kiegyensúlyozottság adja. Szinte mindenki képes bravúrra, a Győr és a Fradi mellett közel hasonló képességű csapatok küzdenek egymással végletekig kiélezett, nagy csatákban. Ilyenre számítunk Róth Kálmán együttesének vendégszereplésekor is, ahol sok ismerős arccal találkozhatnak a sportág újvárosi szerelmesei. A szokásos matinéban fellépő ifjúsági és junior csapataink felé egyértelmű az elvárás: a bajnokságokban mögöttük álló veszprémi fiatalok ellen győzelmet, koncentrált játékot várunk. Az elmúlt fordulókban mindkét (részben ugyanazokból a játékosokból álló) alakulat bizonyította tehetségét, igaz, rövidzárlatokat is láttunk tőlük. Várhatóan a BSE ellen múlt héten harcba küldött keretek veszik fel a küzdelmet pénteken délután is.
Felnőtt együttesünk ázsiója jelentősen megnőtt az új esztendőben. Ma már mindenki komolyan veszi Mátéfi Eszter tanítványait, akik fordulóról fordulóra gyarapítják pontjaikat, ezért a veszprémiek is kellő tisztelettel érkeznek a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Reméljük, hogy a sikersorozat folytatódik, amihez ismét lelkes csapatmunkára, kőkemény védekezésre és néhány bravúros egyéni teljesítményre lesz szükség. Szerencsére erre már egyre többen képesek az akadémia soraiban. Öröm látni, hogy sokan fedezik fel újra maguknak ezt a szimpatikus, fiatal társaságot, és biztatásukkal még nagyobb teljesítményre sarkallják lányainkat. Esélylatolgatás helyett két szó a végére, ami remélhetőleg sok száz torokból fog felharsanni péntek este is: Hajrá Kohász!
További hírek
Győrött zártuk a szezont
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA félidők hajrájában sokkal jobban koncentrált az ETO, mely 40-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese ellen a bajnokság utolsó fordulójában.
Győri szezonzáró előtt
2024. máj. 26. #DKKA felnőtt csapatA bajnoki ezüstérmes Győr otthonában fejezi be a 2023/2024-es szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese vasárnap este.
Remek győzelem Kisvárdán
2024. máj. 18. #DKKA felnőtt csapatKiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.
Nehéz hatvan perc vár a Kohászra
2024. máj. 17. #DKKA felnőtt csapatAz életéért küzdő Kisvárda otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
37 éve a Dunaújvárosi kézilabdáért él
2024. máj. 16. #DKKA felnőtt csapatHuszonöt évvel ezelőtt ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda. Ennek apropóján készítettünk interjút csapatunk technikai vezetőjével, Györgyné Oblisz Anitával