„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Itthon kell tartani a pontokat!

2018. máj. 04.
  • Facebook

Hazai környezetben, a Kecskemét elleni találkozóval folytatja a bajnokságot szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.

Három fordulóval a bajnokság vége előtt továbbra is a negyedik helyen áll a K&H női kézilabda liga tabelláján akadémiánk felnőtt együttese. Ezt az előkelő pozíciót szombaton este hat órától hazai pályán erősítheti meg csapatunk, mely ezúttal a tizenharmadik helyezett Kecskemét gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Hétvégi ellenfelünk az eddig eltelt huszonhárom fordulóban három győzelemnek örülhetett, s egy döntetlen mellett tizenkilenc alkalommal szenvedett vereséget, s mivel a két csapat kecskeméti bajnokiján is sima, 32-21-es dunaújvárosi siker született, ezért talán nem tűnik túlzónak, ha a mieinket tartjuk a szombati meccs egyértelmű esélyesének.

Hasonló érzésekkel várja a hétvégi bajnokit együttesünk vezetőedzője, ám György László elmondta azt is, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne vennék komolyan ellenfelüket.

- Kár lenne tagadni, hogy a mérkőzésnek mi vagyunk az esélyesei, de ahogy eddig minden mérkőzésre, úgy erre is becsületesen felkészülünk, már csak azért is, mert számunkra ez egy nagyon komoly jelentőséggel bíró összecsapás lesz. Fontos, hogy amit eddig megtanultunk, legyen itt szó a támadásról, vagy a védekezésről, azokat még jobban pontosítsuk. Új dolgokat itt már nem érdemes kitalálni, az elmúlt időszak pozitív dolgait, a védekezésben és támadásban nyújtott teljesítményeket kell tovább javítanunk, s ez nemcsak erre, hanem a soron következő mérkőzéseinken is ez kell legyen a célunk, természetesen a győzelmek megszerzése mellett. Egyre inkább közeledik a szezon vége ezért nagyon fontos lesz az is, hogy továbbra is maximálisan koncentráljunk a hátralévő mérkőzéseken. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Kecskemét számára is nagyon fontos lesz a szombati találkozó, ezért nem engedhetünk meg semmilyen lazaságot, ki kell hoznunk magunkból a lehető legtöbbet, s itthon kell tartanunk a két bajnoki pontot.

További hírek

Visszatér a pályára Bulath Anita

Visszatér a pályára Bulath Anita

2020. okt. 25.

Jóval kevesebb mérkőzésen kellett nélkülöznie a Dunaújvárosnak klasszisát, mint azt előre gondoltuk. A térdszalag-szakadást szenvedett Bulath Anita ugyanis az elmaradt, halasztott mérkőzések miatt mindössze csak négy bajnokit hagyott ki és most, az Érd ellen újra visszatér a pályára.

Meglepetés edzőket kaptak az U13-asok

Meglepetés edzőket kaptak az U13-asok

2020. okt. 21. #DKKA utánpótlás

Jó kis meglepetésben volt része az U13 csapatnak szerdán! Az edzésükre ugyanis váratlanul betoppant az NBI-es gárda két ikonja, Szalai Babett és Kazai Anita!

Karantén-bajnokság!?

Karantén-bajnokság!?

2020. okt. 09.

A DKKA mellett a Szombathelynél, az Érdnél, valamint a Debrecennél is találtak fertőzött játékost. A férfiaknál is több klub karanténba került: Ferencváros, Dabas,Tatabánya. 

Karanténban a DKKA NBI-es csapata

Karanténban a DKKA NBI-es csapata

2020. okt. 08.

Koronavírus-fertőzés miatt elmarad az MTK elleni bajnoki forduló.

DKKA-MTK október 9. 16:00 - Dunaújváros Sportcsarnok (zárt kapus)

DKKA-MTK október 9. 16:00 - Dunaújváros Sportcsarnok (zárt kapus)

2020. okt. 06.

NINCS LEHETETLEN! Cél: itthon tartani a 2 pontot!

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
MOL Esztergom
Esztergom
feb. 18.
18:00

DKKA
Suzuki Aréna Esztergom
2026-02-18T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat