„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hazai búcsú a bajnokságtól

2018. máj. 22.
  • Facebook

Győzni kell felnőtt csapatunknak az Alba Fehérvár KC ellen ahhoz, hogy biztosan a negyedik helyen fejezze be a 2017/2018-as bajnokság küzdelmeit.

A Vác otthonában elért 29-29-es döntetlen után továbbra is a negyedik helyen áll akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben. Mivel az idei bajnokságból már csak egy forduló van hátra, s az ötödik Siófok egy pont lemaradással követi György László tanítványait, a képlet meglehetősen egyszerű, hiszen ahhoz, hogy együttesünk megtartsa jelenlegi helyezését, mindenképpen meg kell nyernie a szezon utolsó találkozóját. Ezt a nagyon fontos összecsapást szerdán este hat órától, hazai környezetben vívják meg a mieink, méghozzá a megyei rivális Alba Fehérvár KC ellen, vagyis minden esély megvan arra, hogy győzelemmel, s a bravúros negyedik hellyel zárja csapatunk a 2017/2018-as bajnoki küzdelmeket.

Ezért persze keményen meg kell majd dolgoznia Dombi Lucáéknak, ugyanis a székesfehérváriak hiába állnak a tabella nyolcadik helyén, az utóbbi hetekben jó formát mutatnak, a legutóbbi fordulóban például a bronzérmes Érdet verték 21-18-re úgy, hogy szinte végig vezettek Szabó Edina együttese ellen. A mieink ugyanakkor jó hangulatban, de nagyon elszántan várják a szerda esti hazai találkozót, hiszen a negyedik hely megszerzése komoly bravúr lenne a csapattól, ráadásul a két gárda székesfehérvári mérkőzésén is legyőzték vetélytársukat.

György László vezetőedző szerint azonban a remélt győzelemért tenni is kell, ám a DKKA szakvezetője bízik abban, hogy sikerül szépen, eredményes játékkal, s a bajnokság negyedik helyével elköszönni az idei szezontól.

- Vácra pontért utaztunk, ponttal távoztunk, s bár a meccs összképét tekintve talán közelebb voltunk a győzelemhez, nem lehettünk elégedetlenek az egy ponttal sem, mert így továbbra is a saját kezünkben maradt a sorsunk. A szerdai FKC elleni mérkőzés azonban nem lesz könnyű, mert ellenfelünk az utóbbi időben támadásban és védekezésben is javuló formát mutat, elég, ha csak az Érd elleni hétvégi sikerükre gondolunk. Mi azonban szeretnénk jó játékkal, győzelemmel és a bajnoki negyedik hellyel megköszönni szurkolóink egész éves segítségét, s hazai pályán természetesen nem lehet más célunk, csak a két pont megszerzése. Ehhez persze támadásban és védekezésben is jól kell teljesítenünk, s egy-két taktikai elemen szeretnénk pontosítani még. A csapat tagjai szerencsére motiváltak, sokat jelentene számukra is ez a negyedik hely, s biztos vagyok abban, hogy ezért holnap mindenki tudása legjavát igyekszik majd nyújtani a Fehérvár KC ellen is.

További hírek

Végre találkozhattunk! Mindenki egészséges, kezdhetünk alkotni!

Végre találkozhattunk! Mindenki egészséges, kezdhetünk alkotni!

2020. máj. 18.

Immár a DKKA teljes stábja megjelent hétfőn délelőtt a következő bajnoki szezont előkészítő szakmai egyeztetésen, melyre a csapat kapitánya, Szalai Babett is meghívást kapott. Természetesen mindenki betartotta a veszélyhelyzeti szabályokat.

Tehetséges fiatal szélső csatlakozik hozzánk

Tehetséges fiatal szélső csatlakozik hozzánk

2020. máj. 16.

Ahogy a labdát fogott, már tudta, örökre kézilabdázni szeretne, árulta el akadémiánk fiatal balszélsője, Schatzl Natalie.

Belevetettük magunkat a munkába!

Belevetettük magunkat a munkába!

2020. máj. 11.

A DKKA-nál megkezdődött a felkészülés az új szezonra.

"Utolsó bástya" a Kohásznál

"Utolsó bástya" a Kohásznál

2020. máj. 11.

Fiatal kora ellenére már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, de folyamatosan fejlődni akar, s Dunaújvárosban is szép sikereket szeretne elérni Wéninger Alexa, felnőtt együttesünk új hálóőre.

Több fronton is kiválóan helyt álltak

Több fronton is kiválóan helyt álltak

2020. máj. 07. #DKKA utánpótlás

[Ifjúsági I.]

Az ifjúsági csapatunk vezetőedzőjével, Illés Mártonnal beszélgettünk a nem várt csonka szezon tapasztalatairól.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
MOL Esztergom
Esztergom
feb. 18.
18:00

DKKA
Suzuki Aréna Esztergom
2026-02-18T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat