„ACÉL A SZÍV!”
Negyedik hely a bajnokságban!
Küzdelmes mérkőzésen, az FKC elleni remek győzelemmel szerezte meg felnőtt csapatunk a bajnokság negyedik helyét.
A Fehérvár KC elleni hazai mérkőzéssel búcsúzott el a 2017/2018-as bajnoki szezon küzdelmeitől ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványaira igen kemény feladat várt a jó erőkből álló vendégek ellen, ugyanis ahhoz, hogy a mieink biztosan megszerezzék a K&H női kézilabda liga negyedik helyét, muszáj volt győzniük megyei riválisuk ellen.
A vendégek azonban nem akartak statisztálni a hazai sikerhez, s igen nagy elánnal vetették magukat küzdelembe, s ez elsősorban a védekezésükre volt igaz, hiszen az első hat percben mindössze egyetlen találatot engedtek a mieinknek (1-2). Oguntoye védései után azonban előbb Micijevic, majd Szekerczés lőtt gólt, majd miután Szalai is betalált Herr kapujába, már kettővel vezetett a Kohász (4-2). A folytatásban felváltva szerezték góljaikat a csapatok, ám mikor keményített védekezésén, s hárommal meglépett együttesünk, muszáj volt időt kérnie Deli Ritának, mert a félidő derekán már játékban is lényegesen többet mutatott a Kohász a fehérváriaknál (8-5).
A rövid pauza azonban nem zökkentette ki csapatunkat, mely továbbra is remekül óvta kapuját, s a szerzett labdákból Grosch robogott el eredményesen kétszer is, így a hajrá előtt már öt találattal állt közelebb csapatunk a bajnokság negyedik helyéhez (13-8). A vendégek azonban nem adták fel, s a mieink egy-egy hibáját, kihagyott ziccerét kihasználva feljöttek három gólra, így a második felvonás bőven ígért még izgalmakat (16-13).
A szünetben kisebb ünnepségre került sor, ugyanis a DKKA bajnoki címet nyert serdülő együttesei mellett az NB II-es felnőtt bajnok U20-as csapatát jutalmazták meg a kiérdemelt bajnoki érmekkel. A remek hangulat azonban a második felvonás elején gyorsan tovaszállt, mert a vendégek szűk hét perc alatt minimálisra csökkentették hátrányukat, így György Lászlónak magához kellett hívnia tanítványait, hogy rendet tegyen a fejekben (18-17). Ekkor Szalai Babett vette állára a Kohászt, két nagyon fontos góllal növelte ismét háromra a mieink előnyét, de Lavko révén igyekezett tartani a lépést az FKC, mely a 45. percre ismét feljött egy gólra (23-22).
Micijevic a legjobbkor szólt hozzá ismét a meccshez, majd Klujber vágott be kíméletlenül egy hetest, az újra feljavuló védelem mögött Oguntoye több bravúrt is bemutatott, s mikor az 50. percben Micijevic megszerezte negyedik gólját, már 26-22-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A Kohász innentől már nem is engedte ki kezéből a meccset, rendkívül rutinosan őrizte vezetését, s végül 30-27-es sikerrel biztosította be a 2017/2018-as bajnoki szezon negyedik helyét.
Ilyen erős mezőnyben ez komoly bravúrnak számított együttesünktől, melynek tagjai örömtánccal ünnepelték meg a remek szereplést. A találkozó végén a DKKA vezetése elbúcsúzott a távozó játékosoktól, Bulath Anita, Oguntoye Viktória, és Takács Dusmáta mellett a szintén távozó Horváth Tibornak is járt a vastaps a dunaújvárosi színekben elért szép eredményeikért.
György László: - Ahogy vártuk, nagyon kemény, küzdelmes mérkőzést vívtunk a székesfehérváriakkal, melyen a legfontosabb számunkra a győzelem megszerzése volt. Ezt sikerült teljesítenünk, s ezzel a negyedik helyen végeztünk, ami számunkra az aranyéremmel ér fel.
DKKA – Alba Fehérvár KC 30-27 (16-13)
DKKA. Oguntoye – Grosch 5, Szekerczés 6, Dombi 3, Molnár 1, Micijevic 5, Kazai 2. Csere: Tomasevics (kapus), Szalai 3, Bulath 1, Klujber 4, Cifra, Takács D., Nick. Vezetőedző: György László.
Alba Fehérvár KC: Herr – Lavko 9, Nascimento 4, Boldizsár, Mendy 5, Gorsenina 2, Pelczéder. Csere: Mistina (kapus), Májer 1, Zhilinskaite 1, Mudra 1, Gjorgjijevska, Lima, Temes 4, Utasi, Rózsás. Vezetőedző: Deli Rita.
(Főoldali kép: dunaujvaros.com/Sándor Judit felvétele)
További hírek
Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász
2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapatHazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Ez már nagyon kellett!
2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapatSzorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Nem hibázhat a DKKA
2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapatNem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.
Nagyon fájdalmas hazai vereség
2024. feb. 23.Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.
Fontos pontokra hajt a DKKA
2024. feb. 23.Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.