„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Jól szerepelni a bajnokságban és a nemzetközi porondon

2018. jún. 21.
  • Facebook

Ferenczy Fruzsinával, csapatunk régi-új játékosával készítettünk rövid nyári interjút.

- Egy hosszú szezon után eljött a megérdemelt pihenés ideje, így csak pár rövid kérdés erejéig tartanálak fel. Először is; hogyan telik a nyarad?

- Köszönöm szépen, nagyon jól telik a nyaram, sok utazással és pihenéssel egybekötve. Természetesen azért a mozgás sem marad el, véletlenül sem szabad teljesen elengedni magunkat. Próbálok a lehető legtöbb időt tölteni a szeretteimmel, és mindent bepótolni, amit szezon közben nem sikerült megvalósítani.

 

- A dunaújvárosiakkal két éve magasba emelhetted az EHF-kupa megnyeréséért járó serleget, ám a szezon után máshová vezetett utad. Most kis kitérő után, miért döntöttél a visszatérés mellett?

- Imádtam Dunaújvárosban játszani, tulajdonképpen itt nőttem fel, és itt lőttem életem első NB1-es gólját. A nyáron megkerestek engem, hogy lenne-e kedvem visszajönni, aminek személy szerint nagyon örültem, és azonnal igent mondtam.

 

- Két éve 34-es mezszámban játszottál, ez azóta már elkelt. Gondoltál már arra, mi kerül a jövő évi szerelésre?

- Az én igazi mezszámom meg a szerencseszámom a 11-es. Az egész családom 11-es mezszámba kezdett kézilabdázni, így ez nem csak az enyém, hanem a család szerencseszáma. Amikor Dunaújvárosba jöttem akkor Sánta Dórié volt, így lettem végül 34-es. Jelenleg ugye szintén nem opció, mert most pedig Dombi Luca viseli. De egyáltalán nem baj, már végiggondoltam, édesanyámmal is átbeszéltük, hogy a 22-esre esik majd a választásom, hiszen elvégre az dupla 11.

 

- Hogy látod, mit hozhat a következő szezon neked, illetve a csapatnak?

- Remélem, elérjük az együtt kitűzött céljainkat. Ezek tulajdonképpen adottak; jól szerepelni a bajnokságban és a nemzetközi porondon is. A magam részéről igyekszem a tudásom legjavát nyújtani és a csapat segítségére lenni.

További hírek

Even with a wobbly game, progress is assured

Hullámzó játékkal is biztos továbbjutás

2023. nov. 14.

Jó első félidő után szenvedős második, de összességében magabiztosan jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese a Komárom ellen.

Elvárható a továbbjutás a kupában

Elvárható a továbbjutás a kupában

2023. nov. 14.

Budaörsön, az NB I/B-s Komárom ellen lép pályára a DKKA felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában ma délután öt órától.

Edzőpáros a DKKA élén

Edzőpáros a DKKA élén

2023. nov. 13.

Paic Róbert és Virág Roland váltja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia élén Rapatyi Tamás vezetőedzőt, aki a továbbiakban mentoredzőként segíti a DKKA munkáját.

Not our day either

Ez sem a mi napunk volt

2023. nov. 09.

Akadémiánk felnőtt együttese ellen szerezte meg első idei győzelmét az MTK gárdája a bajnokságban.

Pikáns összecsapás várható a fővárosban

Pikáns összecsapás várható a fővárosban

2023. nov. 08.

Az MTK elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese csütörtökön délután öt órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat