„ACÉL A SZÍV!”
Felkészülési menetrend
Az első nyári edzőmeccset július 20-án, míg az utolsót augusztus 24-én játssza akadémiánk felnőtt együttese.
Bár a felkészülés megkezdéséig még van idő a pihenésre, a háttérben azért folyik a munka, hiszen akadémiánk szakmai vezetése igyekszik a lehető legjobb edzőprogramot összeállítani a felnőtt együttes számára. Az biztos, hogy a nyári felkészülésnek július 11-én vág neki akadémiánk felnőtt együttese, mely a tervek szerint összesen tizenkét edzőmérkőzést játszik a bajnoki rajtig. Az első találkozót július 20-án az MTK ellen játsszák a mieink, majd 26-án az MTK és az FTC közös csapata ellen húznak szerelést kézilabdázóink.
Július 28. és augusztus 4. között Viborgban edzőtáborozik felnőtt együttesünk, melyre három edzőmeccs vár Dániában, majd a hazaérkezést követően augusztus 9-én és 10-én a Ljubljana elleni hazai mérkőzéssekkel folytatódik a program. Augusztus 15-én a Viborg látogat Dunaújvárosba, 17-én és 18-án a hagyományos Kohász Kupán vár három találkozó Dombi Lucáékra, míg a bajnoki nyitány előtti utolsó edzőmérkőzést a Fehérvár KC otthonában játssza le együttesünk augusztus 24-én. A programban lehetnek persze még változások, ám ezekről természetesen azonnal értesítjük drukkereinket.
A felkészülési mérkőzések tervezett időpontjai
2018. 07. 20. 17:00 DKKA – MTK
2018. 07. 26. 17:00 DKKA - MTK/FTC
2018. 07. 28 – 08. 04. Edzőtábor Viborgban három felkészülési mérkőzéssel
2018. 08. 09. 17:00 DKKA – Ljubljana
2018. 08. 10. 17:00 DKKA – Ljubljana
2018. 08. 15. 19:00 DKKA – Viborg
2018. 08. 17-18. Kohász Kupa három mérkőzéssel
2018. 08. 24. 17:00 FKC - DKKA
További hírek
A Budaörs ellen javíthatunk
2019. máj. 03.Támadásban és védekezésben is javulni kell a székesfehérvári meccshez képest ahhoz, hogy hazai pályán is legyőzzük szombaton a Budaörs együttesét.
Kettős siker a Budaörs ellen
2019. máj. 03. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is nyerni tudott a Budaörs elleni korosztályos bajnokin.
Fontos pont a Pénzügyőr ellen
2019. ápr. 28. #DKKA utánpótlásVégletekig kiélezett mérkőzésen ért el 28-28-as döntetlent a Pénzügyőr elleni hazai rangadón akadémiánk U19-es csapata az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.
Hazai öröm a fehérvári rangadón
2019. ápr. 27.Szűk negyven percig volt esély a pontszerzésre az Alba FKC otthonában, ám a fehéváriak végül 27-23-as sikert arattak akadémiánk felnőtt csapata ellen.
Fehérvárra látogatunk
2019. ápr. 26.Idegenben, az Alba FKC vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda liga újabb fordulójában.