„ACÉL A SZÍV!”
Felkészülési menetrend
Az első nyári edzőmeccset július 20-án, míg az utolsót augusztus 24-én játssza akadémiánk felnőtt együttese.
Bár a felkészülés megkezdéséig még van idő a pihenésre, a háttérben azért folyik a munka, hiszen akadémiánk szakmai vezetése igyekszik a lehető legjobb edzőprogramot összeállítani a felnőtt együttes számára. Az biztos, hogy a nyári felkészülésnek július 11-én vág neki akadémiánk felnőtt együttese, mely a tervek szerint összesen tizenkét edzőmérkőzést játszik a bajnoki rajtig. Az első találkozót július 20-án az MTK ellen játsszák a mieink, majd 26-án az MTK és az FTC közös csapata ellen húznak szerelést kézilabdázóink.
Július 28. és augusztus 4. között Viborgban edzőtáborozik felnőtt együttesünk, melyre három edzőmeccs vár Dániában, majd a hazaérkezést követően augusztus 9-én és 10-én a Ljubljana elleni hazai mérkőzéssekkel folytatódik a program. Augusztus 15-én a Viborg látogat Dunaújvárosba, 17-én és 18-án a hagyományos Kohász Kupán vár három találkozó Dombi Lucáékra, míg a bajnoki nyitány előtti utolsó edzőmérkőzést a Fehérvár KC otthonában játssza le együttesünk augusztus 24-én. A programban lehetnek persze még változások, ám ezekről természetesen azonnal értesítjük drukkereinket.
A felkészülési mérkőzések tervezett időpontjai
2018. 07. 20. 17:00 DKKA – MTK
2018. 07. 26. 17:00 DKKA - MTK/FTC
2018. 07. 28 – 08. 04. Edzőtábor Viborgban három felkészülési mérkőzéssel
2018. 08. 09. 17:00 DKKA – Ljubljana
2018. 08. 10. 17:00 DKKA – Ljubljana
2018. 08. 15. 19:00 DKKA – Viborg
2018. 08. 17-18. Kohász Kupa három mérkőzéssel
2018. 08. 24. 17:00 FKC - DKKA
További hírek
Két pontért utazunk Kecskemétre
2018. jan. 12.Nehéz, de nem megolhatatlan feladat vár együttesünkre a Kecskemét otthonában.
Tornagyőzelem hazai pályán
2018. jan. 10. #DKKA utánpótlásAkadémiánk U14-es együttese nyerte meg az év első hazai rendezésű utánpótlás tornáját a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Arany és bronz Szlovákiában!
2018. jan. 10. #DKKA utánpótlásMivel az ifjúsági és a serdülő és U13-as bajnokság január 20. után folytatódik csak, ezért felkészülésként a Dunaújvárosi Kohász KA 3 utánpótlás csapata a szlovákiai Eperjes városában vett rész a 11 ország 88 csapatának megrendezett nemzetközi utánpótlás tornán az újév első napjaiban.
Hatodik hely Szlovákiából
2018. jan. 09. #DKKA utánpótlásNégy győzelemmel, valamint két vereséggel végzett a szlovákiai Kempa 4 Sport Cup hatodik helyén akadémiánk 2003-as együttese.
Remek véghajrá! DKKA-Kisvárda, ahogy a résztvevők látták
2018. jan. 07."Küzdeni akarásunk végül meghozta a győzelmet" - György László