„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Csapó Kyra már előre tekint

2018. júl. 16.
  • Facebook

Csapó Kyra hasznos tapasztalatokkal gazdagodott a francia bajnoknál, de most már újra azon dolgozik, hogy akadémiánk felnőtt csapatát segítse sikerekhez.

Nagy lehetőséget kapott az előző szezonban akadémiánk felnőtt csapatának saját nevelésű kapusa, Csapó Kyra. A 24 éves hálóőrt ugyanis az idény közben vette kölcsön együttesünktől a francia bajnok Metz csapata, mellyel sikerült megvédenie a klub bajnoki címét, míg a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé jutott. A kölcsönszerződés lejártával Kyra már Dunaújvárosban kezdte meg a nyári felkészülést, de természetesen megosztotta velünk gondolatait franciaországi szerepléséről is.

"Mindenki nagyon kedvesen és segítőkészen fogadott, szóval igazából nem is éreztem azt, hogy egy teljesen más országba és kultúrába csöppentem. Ennek is köszönhetően könnyen ment a beilleszkedés, nyelvi akadályok sem nehezítették ezt, mert angolul nagyjából mindenki beszélt, ráadásul novemberben és decemberben mindössze két bajnoki meccset játszottunk, így volt időm is belerázódni a közegbe. Az persze nem volt könnyű, hogy távol voltam a családtól, nyolc hónap alatt csak egyszer voltam itthon, de talán a kint töltött időszak alatt ez volt a legnagyobb nehézség, amivel meg kellett küzdenem. A bajnokságban sokat védtem, ott igazából megfeleztük a meccseket, a BL-ben Marina Rajcic (a montenegrói válogatott kapusa) azért többet szerepelt, de beálltam például a Fradi elleni meccsen körülbelül tíz percre, illetve hazai pályán a Thüringer ellen többet, negyven percet voltam pályán, ám ezzel is elégedett lehettem, mert nagyon sok tapasztalattal gazdagodtam ezeken a találkozókon. A francia bajnokság úgy gondolom, hogy majdnem utoléri már a magyart színvonalban, s ugyan ott még nem tart, de egy színvonalas, erős bajnokságban védhettem szerencsére rendszeresen, s amit magamtól elvártam, azt tudtam teljesíteni, szóval pozitívan értékelem a franciaországi szereplésemet. Úgy érzem, hogy mentálisan fejlődtem a kint töltött időszak alatt, s szerintem technikailag is. Rendkívül hasznos tapasztalatot jelentett az, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhettem, számomra sokat jelentett az is, hogy meg tudtam állni a helyem egyedül egy másik országban, s mindent összevetve meg tudtam ugrani azt a bizonyos lécet.

Az új szezon azonban már Dunaújvárosban tartogat kihívást kapusunknak, aki nem konkrét helyezésben gondolkodik, hanem abban, hogy minden mérkőzésen a lehető legtöbbet hozza ki magából.

"Már előre nézek, s mostantól azon dolgozom, hogy itthon, Dunaújvárosban érjünk el sikereket. Az új szezonban azt várom, hogy a csapat kihozza magából a maximumot, s én is ugyanezt tegyem meg minden mérkőzésen. Nagyon szeretném, ha egy jó párost alkotnánk Katarinával, s ha valamelyikünk mélypontban van, akkor biztos, hogy a másik ki fogja segíteni. Helyezésre nem tippelnék, sok jó játékos jött idén is a bajnokságba, szóval nagyon keményen meg kell majd küzdenünk a pontokért" – fogalmazott Csapó Kyra.

További hírek

Nem feltett kézzel lépünk pályára

Nem feltett kézzel lépünk pályára

2022. feb. 24.

A Budaörs ellen mérkőzés hajrájában látott tartással, küzdeni tudással lehet esély a bravúrra a tabellán negyedik Vác otthonában.

Heart of steel they had

A végén nagyot dobbant a Kohász-szív!

2022. feb. 19.

Óriásit hajrázva, az utolsó hét percben hétgólos hátrányból fordítva aratott 27-26-os győzelmet a Budaörs ellen akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Itthon is legyőznénk a Budaörsöt

Itthon is legyőznénk a Budaörsöt

2022. feb. 18.

Hazai környezetben egyértelműen a két pont megszerzése a célja akadémiánk felnőtt együttesének a Budaörs elleni szombati bajnokin.

Együttműködési megállapodás a DVSC-vel

Együttműködési megállapodás a DVSC-vel

2022. feb. 16.

A két csapat közötti szorosabb együttműködésről, illetve játékosok kölcsönadásáról is döntöttek a felek. 

Important away victory

Fontos győzelem idegenben

2022. feb. 13.

Szinte végig vezetve aratott 33-28-as sikert a Szombathely elleni bajnoki találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat