„ACÉL A SZÍV!”
Svájci, vagy koszovói ellenfél a kupában
A svájci Spono Eagles, vagy a koszovói KHF Shqiponja Gjakove lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele az EHF Kupában.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában tartották meg ma délelőtt a 2018/2019-es európai kézilabda kupák sorsolását. Mivel akadémiánk felnőtt együttese az előző idényben a negyedik helyen végzett a bajnokságban, így idén is részt vehet az EHF Kupa küzdelmeiben. György László együttese a második selejtezőkörben csatlakozik majd be a nemzetközi kupacsatározásokba, s első ellenfele a svájci Spono Eagles, valamint a koszovói KHF Shqiponja Gjakove párharcának győztese lesz. A második selejtezőkör első találkozójára 2018. október 13-án, vagy 14-én, míg a visszavágóra egy héttel később kerül majd sor.
További hírek
Hazai búcsú az évtől
2016. dec. 30.Az első perctől az utolsóig koncentrálni kell a Kispest elleni mérkőzésen is.
Győzelem Siófokon
2016. dec. 23.Az első félidőben még akadozott a gépezet, ám végül sima, 39-27-es sikert arattunk ma délelőtt Siófokon.
A toborzó edzésének helyszíne megváltozott!
2016. dec. 16. #DKKA utánpótlásA toborzó edzésének helyszíne megváltozott!
Kilencgólos győzelem a Siófok ellen
2016. dec. 15.A válogatott játkosaikat nélkülöző csapatok mérkőzésén simán, 36-27-re nyertek a mieink.
Sikerek az NB I/B-ben
2016. dec. 11. #DKKA utánpótlásJunior és ifjúsági csapatunk is nyerni tudott a Szekszárd ellen az NB I/B-ben.
2015-16 EHF Kupagyőztes




