„ACÉL A SZÍV!”
Svájci, vagy koszovói ellenfél a kupában
A svájci Spono Eagles, vagy a koszovói KHF Shqiponja Gjakove lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele az EHF Kupában.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában tartották meg ma délelőtt a 2018/2019-es európai kézilabda kupák sorsolását. Mivel akadémiánk felnőtt együttese az előző idényben a negyedik helyen végzett a bajnokságban, így idén is részt vehet az EHF Kupa küzdelmeiben. György László együttese a második selejtezőkörben csatlakozik majd be a nemzetközi kupacsatározásokba, s első ellenfele a svájci Spono Eagles, valamint a koszovói KHF Shqiponja Gjakove párharcának győztese lesz. A második selejtezőkör első találkozójára 2018. október 13-án, vagy 14-én, míg a visszavágóra egy héttel később kerül majd sor.
További hírek
A Vác ellen folytatjuk a rájátszást
2016. ápr. 21.A Vác ellen kezdi meg a bajnoki rájátszás 5-8. helyért folytatott küzdelmeit együttesünk, mely már most vasárnap pályára lép a párharc eslő összecsapásán.
Búcsú a legjobb négytől
2016. ápr. 20.Elfogadható első félidő után teljesen szétesett csapautnk játéka Debrecenben, így a hazaiak 28-23-as győzelme keresztülhúzta a mieink négy közé jutásról szőtt álmait.
Debrecenben a négy közé jutásért
2016. ápr. 20.Ötgólos előnyből várja a bajnoki negyeddöntő ma esti, debreceni visszavágóját együttesünk.
Szép junior-siker a Fradi ellen
2016. ápr. 18. #DKKA utánpótlásA Ferencváros otthonában aratott egygólos, 31-30-as győzelmet aratott együttesünk a junior bajnokság rájátszásának első fordulójában.
Már minden meccs élet-halál harc
2016. ápr. 15.Fejben, mentálisan kell egyensúlyba hoznia magát együttesünk tagjainak a szezon véghajrájának kulcsfontosságú mérkőzéseire.
2015-16 EHF Kupagyőztes




