„ACÉL A SZÍV!”
Svájci, vagy koszovói ellenfél a kupában
A svájci Spono Eagles, vagy a koszovói KHF Shqiponja Gjakove lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele az EHF Kupában.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában tartották meg ma délelőtt a 2018/2019-es európai kézilabda kupák sorsolását. Mivel akadémiánk felnőtt együttese az előző idényben a negyedik helyen végzett a bajnokságban, így idén is részt vehet az EHF Kupa küzdelmeiben. György László együttese a második selejtezőkörben csatlakozik majd be a nemzetközi kupacsatározásokba, s első ellenfele a svájci Spono Eagles, valamint a koszovói KHF Shqiponja Gjakove párharcának győztese lesz. A második selejtezőkör első találkozójára 2018. október 13-án, vagy 14-én, míg a visszavágóra egy héttel később kerül majd sor.
További hírek
Még bátrabb játék kell
2015. ápr. 20.Az első félidőben még jól játszott, sokáig vezetett is, de végül 42-30-as vereséget szenvedett az FTC elleni bajnoki elődöntőben csapatunk. Volt tehát oka az örömre és a bosszankodásra is Mátéfi Eszter vezetőedzőnek, aki ma értékelte a párharc első összecsapását.
Előny a Fradinál
2015. ápr. 17.Az első félidőben még tartotta magát, ám végül sima, 42-30-as vereséget szenvedett a bajnoki elődöntő első mérkőzésén csapatunk a Fradi otthonában. Együttesünk harminc percig követte a taktikát, ám a térfélcserét követően visszaesett teljesítménye, amit kíméletlenül kihasználtak a házigazdák.
Kezdődik az elődöntő
2015. ápr. 17.A bajnoki elődöntő első mérkőzésén lép pályára ma este hat órától csapatunk. A Ferencváros elleni párharcnak a fővárosiak az esélyesei, ám ez nem jelenti azt, hogy együttesünk ne tenne meg mindent a szép eredmény eléréséért.
Argentína nem jelentett gondot
2015. ápr. 14.Kisebb hullámvölgyekkel is nagyon sima, 32-24-es győzelmet aratott együttesünk az argentin válogatott elleni felkészülési mérkőzésen a sportcsarnokban ma délután.
A Fradi előtt Argentína ellen
2015. ápr. 14.Rendhagyó edzőmérkőzés vár ma délután fél háromtól együttesünkre, mely Argentína válogatottjával mérkőzik meg a sportcsarnokban.
2015-16 EHF Kupagyőztes




