„ACÉL A SZÍV!”
Svájci, vagy koszovói ellenfél a kupában
A svájci Spono Eagles, vagy a koszovói KHF Shqiponja Gjakove lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele az EHF Kupában.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában tartották meg ma délelőtt a 2018/2019-es európai kézilabda kupák sorsolását. Mivel akadémiánk felnőtt együttese az előző idényben a negyedik helyen végzett a bajnokságban, így idén is részt vehet az EHF Kupa küzdelmeiben. György László együttese a második selejtezőkörben csatlakozik majd be a nemzetközi kupacsatározásokba, s első ellenfele a svájci Spono Eagles, valamint a koszovói KHF Shqiponja Gjakove párharcának győztese lesz. A második selejtezőkör első találkozójára 2018. október 13-án, vagy 14-én, míg a visszavágóra egy héttel később kerül majd sor.
További hírek
Megyei rangadó után
2015. jan. 21.Kiváló hangulatú mérkőzésen aratott 25-20-as győzelmet a Fehérvár KC elleni megyei rangadón együttesünk vasárnap a sportcsarnokban. A találkozó után a csapat egységét, küzdeni tudását, szervezett, profi játékát emelte ki Mátéfi Eszter vezetőedző.
Szép sikerrel emlékeztünk
2015. jan. 18.Kiélezett, szoros első félidő után nyolc perc remeklés, majd kis visszaesés, de így is biztos győzelem: 25-20-ra nyerte a Fehérvár KC elleni megyei rangadót együttesünk ma este a sportcsarnokban.
Megyei rangadóra várva
2015. jan. 17.A Fehérvár KC elleni mérkőzéssel folytatja a bajnokság küzdelmeit együttesünk a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az este hat órakor kezdődő összecsapáson nagy küzdelem várható, reményeink szerint Kohász-sikerrel.
Biztos siker Debrecenben
2015. jan. 14.Remek teljesítményt nyújtott a Debrecen elleni mérkőzés első félidejében együttesünk, mely már a szünetig eldöntötte a pontok sorsát, s bár a házigazdák jól küzdöttek, a mieink 38-32-es győzelmét nem fenyegette veszély.
Kulcsár Anitára emlékezünk
2015. jan. 14.A Fehérvár KC elleni vasárnapi mérkőzés előtt emlékezik meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tíz esztendeje, tragikusan fiatalon elhunyt Kulcsár Anitáról.
2015-16 EHF Kupagyőztes




