„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelem a dán ezüstérmes ellen

2018. aug. 01.
  • Facebook

Nagy csatában aratott 29-27-es győzelmet az Odense elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

Az elmúlt napok gyakorlásait követően ma már felkészülési mérkőzésen lépett pályára dániai edzőtáborában akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványai a Bajnokok Ligájában szereplő Odense ellen léptek pályára, s ahogy az várható volt, rendkívül kiélezett mérkőzést vívtak a dánokkal. Csapatunk a Tomasevics – Grosch, Szekerczés, Cifra, Micijevic, Szalai, Kazai összeállítású kezdővel vágott neki a találkozónak, s bár negyed óra elteltével még a dánok vezettek három találattal (9-6), a védekezés és támadás feljavulásával a játékrész derekától előbb felzárkózott együttesünk, a 25. percben egalizált sőt, a félidei szünetre már egygólos előnnyel vonulhatott (13-14).

A térfélcserét követően újra a tavalyi dán ezüstérmes kezdett jobban, s öt perc alatt kétgólos előnyt szerzett, ám kézilabdázóinkat ez sem törte meg, s újabb öt perc elteltével már náluk volt az előny (17-18). György László szinte minden játékosának lehetőséget adott a bizonyításra, így a folytatásban felváltva szerezték góljaikat a csapatok, ám a hajrát jól bírta csapatunk, mely végül 29-27-es sikert aratott, s készülhet a Silkeborg elleni holnapi találkozóra.

Odense - DKKA 27-29 (13-14)

DKKA: Tomasevics – Grosch 2, Szekerczés 6, Cifra, Micijevic, Szalai 5, Kazai 3. Csere: Csapó, (kapus), Dombi 2, Sirán 3, Klujber 5, Molnár 2, Nick 1, Mihály. Vezetőedző: György László.

További hírek

Új korszak kezdődik! Hosszú idő után ismét Dunaújvárosban játszik a DKKA!

Új korszak kezdődik! Hosszú idő után ismét Dunaújvárosban játszik a DKKA!

2020. okt. 04.

2020. október 9. 16:00 DKKA - MTK 

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!

2020. okt. 02.

44 éves lenne ma! A magyar válogatott és a Dunaferr női kézilabda-csapatának világhírű beállósa 28 évesen, 2005. január 19-én vesztette életét autóbalesetben. KULCSÁR ANITA éppen edzésre tartott Dunaújvárosba, amikor autója megcsúszott és fának csapódott, majd kigyulladt.

Zumba dobta fel a hangulatot

Zumba dobta fel a hangulatot

2020. okt. 01.

A válogatott-összetartás miatt szünet van a női kézilabda-bajnokságban, így most több lehetőség van azokat a dolgokat gyakorolni, amiket a sűrű versenynaptár miatt a meccsek között nem nagyon lehet. A csütörtök reggeli tréning egészen különleges volt.

Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!

Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!

2020. szep. 24.

Újabb fejezet a "Rácalmási-csaták" sorozatból. Most nem sikerült győzni és a meccs képe alapján a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. A csapat viszont akkorát alkotott, hogy a jövőre nézve nagyon pozitív a kép.

Bulath Anita más szerepkörben

Bulath Anita más szerepkörben

2020. szep. 22.

Szerdán, szeptember 23-án 18 órától a DKKA zárt kapus mérkőzésen fogadja a Debrecent Rácalmáson. A felkészülésben nagy segítséget nyújtott a sérült Bulath Anita, aki nagyon jól ismeri az ellenfelet.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat