„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ezúttal vereség

2018. aug. 02.
  • Facebook

Kilencgólos, 28-19-es vereséget szenvedett együttesünk a Silkeborg elleni felkészülési találkozón.

A dán második Odense tegnapi legyőzése után sem pihentek sokat akadémiánk felnőtt együttesének tagjai, ugyanis a délelőtti edzést követően ma újra pályára léptek, s ezúttal a dán bajnokság legutóbbi hetedikje, a Silkeborg Voel ellen mérették meg magukat. A tegnapi nagy iramú meccs, valamint a ma délelőtti kondi és futás azonban nagyon benne volt a lábakban, s a lényegesen frissebb dánok ezt ki is használták. A Silkeborg ugyanis villámrajtot vett, korán meglépett öt-hat góllal, s előnyét nemcsak tartotta a félidei szünetig, hanem még növelni is tudta, így a szünethez érve 16-9-es állást mutatott az eredményjelző.

A térfélcserét követően valamivel kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, György László ismét sokat cserélt, több felállásban is játszatta együttesét, s lehetőséget kaptak a fiatalok is, ám a békés, egyetlen egy kiállítást sem hozó találkozón már nem sikerült feljebb zárkóznia a Kohásznak, így a Silkeborg 28-19-es győzelmet aratott. Folytatás holnap a házigazda Viborg ellen.

Silkeborg Voel - DKKA 28-19 (16-9)

DKKA: Csapó – Grosch 2, Klujber 1, Cifra, Nick, Szalai 2, Kazai 4. Csere: Vártok (kapus), Dombi, Molnár 1, Sirián 3, Szekerczés 6, Ferenczy, Braun. Vezetőedző: György László.

További hírek

Misi állapota stabil!

Misi állapota stabil!

2021. már. 16.

Kedden délelőtt szörnyű hírt kaptunk, de szerencsére azóta kiderült, Bába Mihály már nincs közvetlen életveszélyben.

Bravúr a javából!

Bravúr a javából!

2021. már. 10.

Kiváló kapustelejsítménnyel, végig rendkívül elszántan és jól játszva aratott 27-19-es győzelmet a Siófok elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese!

A Siófok következik

A Siófok következik

2021. már. 09.

Bravúrra készül akadémiánk felnőtt együttese a Siófok elleni bajnoki találkozón.

Elmarad a kupameccs!

Elmarad a kupameccs!

2021. már. 06.

A Mosonmagyaróvár csapatának több játékosa is pozitív koronavírus tesztet produkált, így elmarad akadémiánk felnőtt együttesének ma délután öt órára kiírt Liga Kupa találkozója.

Előnyt szerezni!

Előnyt szerezni!

2021. már. 05.

Hazai környezetben kezdi meg a Liga Kupa negyeddöntőjének párharcát akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen szombaton.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat