„ACÉL A SZÍV!”
Győzelemmel zártuk az edzőtábort
Kétgólos, 23-21-es sikert aratott a Viborg elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
A házigazda Viborg ellen zárta dániai felkészülési mérkőzéseinek sorát ma este fél nyolctól felnőtt együttesünk. György László tanítványai szerdán kétgólos győzelmet arattak a dán második Odense ellen, majd tegnap kilenc góllal kikaptak a Silkeborgtól, s egy rendkívül kemény hetet zártak le a ma esti találkozóval. Vezetőedzőnk ezúttal a Tomasevics – Grosch, Szekerczés, Cifra, Nick, Szalai, Kazai kezdőcsapatnak szavazott bizalmat, s az első felvonás igen kiélezett, nagy csatáthozott. Csapatunk jól kezdett, kétszer is meglépett ellenfelétől két találattal, de a viborgiak rendre egalizálni tudtak a küzdelmes mérkőzésen, melynek első harminc perces elsősorban a védekezésről szólt. A 20. percben még 6-6-os állást mutatott az eredményjelző, négy perccel később 8-8-at, majd egy hosszabb gólcsend után a Kohász számára sikerült jobban a hajrá, s az utolsó percben lőtt két gólnak köszönhetően a mieink vonulhattak 10-8-as előnnyel a pihenőre.
A térfélcserét követően újra jobban kezdtek a mieink, négy góllal is megléptek ellenfelüktől, ám egy kisebb hullámvölgyet, valamint a támadásban elkövetett hibákat könyörtelenül megbüntette a hazai csapat, mely a 40. percre kiegyenlített (13-13). Erre is volt azonban válasza együttesünknek, mely egy újabb 3-0-s rohammal lógott meg kicsit ellenfelétől, igaz nem sokáig, mert a 49. percben ismét egált mutatott az eredményjelző (18-18). A ki nem kényszerített hibák bosszanthatták is György Lászlót, aki időkéréssel próbálta meg nagyobb összpontosításra kérni tanítványait, s a rövid pauza segített is a mieinknek, akik ismét magukhoz ragadták az előnyt, s azt végig megőrizve arattak 23-21-es győzelmet.
Viborg HK – DKKA 21-23 (8-10)
DKKA: Tomasevics – Grosch 2, Szekerczés 5, Cifra, Nick, Szalai 4, Kazai 2. Csere: Csapó (kapus), Ferenczy 3, Sirián 2, Molnár, Klujber 5, Dombi. Vezetőedző: György László.
További hírek
Strandkézilabdában is a legjobbak között
2022. jún. 05. #DKKA utánpótlásAz elmúlt hónapban több kiválasztót is tartott a válogatott serdülő és ifjúsági korú játékosok számára.
Visszatér az EHF Kupa-győztes kapus
2022. jún. 03.A Dunaújvárosba visszatérő kiváló hálóőr négy év után öltheti magára akadémiánk felnőtt együttesének mezét.
Negyedik hely a kupában
2022. máj. 29.Nem sikerült megszereznie a harmadik helyet együttesünknek a Magyar Kupában, miután a debreceni bronzmeccsen 27-20-as vereséget szenvedett a Siófoktól.
A bronzért játszhatunk a kupában
2022. máj. 28.Nem volt esély a Győr elleni elődöntőben, ám a bronzérem még összejöhet kézilabdázóinknak a Magyar Kupa négyes fináléjában.
Méltó szezonzárás
2022. máj. 27.A Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel akadémiánk felnőtt együttese az előttünk álló hétvégén.