„ACÉL A SZÍV!”
Címvédés Viborgban
Hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a viborgi Generation Handball elnevezésű nemzetközi utánpótlás torna U19-es versengését akadémiánk II-es számú együttese.
Felnőtt csapatunkhoz hasonlóan akadémiánk U19-es együttese is Viborgban szerepelt az elmúlt napokban. U19-eseink ugyanis két csapatra osztva vettek részt a hagyományos Generation Handball nemzetközi utánpótlás viadalon. A csoportküzdelmeket mindkét együttesünk jól kezdte, az első számú gárda négy, míg a második számú együttes három meccset nyerve, hibátlan teljesítménnyel jutott be a középdöntőbe. A viadal második szakaszában már nem ment ennyire jól a DKKA I-nek, mely két vereség mellett egy döntetlent és egy győzelmet ért el a középdöntős sorozatban, így sajnos nem volt esélye arra, hogy bejusson a fináléba.
A DKKA II. viszont itt sem hibázott, mert Vártok Ákos együttese mind a négyszer győztesen hagyhatta el a pályát, s ez egyben azt is jelentette, hogy bejutott a torna döntőjébe, ahol az egyszer már legyőzött norvég Rælingen HK várt a mieinkre. A finálét jól kezdték a mieink, négy góllal is vezettek, ám a jól küzdő norvégok a második felvonásban egalizáltak, majd a véghajrá előtt a vezetést is átvették. Az utolsó percekben azonban ismét összekapta támadójátékát együttesünk, mely óriási izgalmakat követően, az utolsó másodpercekben szerzet góllal aratott 16-15-ös győzelmet, így a tavalyi első hely után ismét megnyerte az U19-esek számára kiírt sorozat küzdelmeit, amiért természetesen a csapat minden egyes tagjának jár az őszinte gratuláció!
A DKKA U19-es csapatainak eredményei
Csoportkör
DKKA I. – Viborg II. 23-8
DKKA I. – Ikast 19-8
DKKA I. – Shropshire Handball 26-5
DKKA I. – Son HK 19-13
DKKA II. – Mené HB 48-3
DKKA II. - Åkra IL 17-8
DKKA II. - Rælingen HK 18-11
Középdöntő
DKKA I. – Rælingen HK 15-20
DKKA I. – GOG 17-18
DKKA I. – Viborg HK I. 13-13
DKKA I – Byåsen 20-9
DKKA II. – Hadsten Håndbold 20-12
DKKA II. – Son HK 28-11
DKKA II. – Haishan Senior High School 17-9
DKKA II. – Aalborg EH 16-9
Döntő
DKKA II. - Rælingen HK 16-15
Dunaújvárosi Kohász KA II.: Vártok Ramóna, Jónás Dorina, Braun Csenge, Nagy Zsuzsanna, Takács Cecília, Frányó Laura, Mihály Petra, Glofák Eszter, Pál Eszter, Újházi Petra. Edző: Vártok Ákos.
Dunaújvárosi Kohász KA I.: Csapó Kincső, Németh Kata, Fodor Neszta, Husti Hanna, Koronczai Petra, Jovovic Jovana, Gengeliczki Lili, Keringer Klaudia, Kanyó Viktória, Matucza Gabriella, Kecskés Noémi. Edző: Takács Árpád.
További hírek
Befejezetté nyilvánították az utánpótlás-bajnokságokat
2021. ápr. 30. #DKKA utánpótlásA Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága a 2020-2021. évi valamennyi utánpótlás versenysorozatát befejezetté nyilvánítja, a csapatok számára azonban tornarendezési lehetőséget nyit meg a 2021. május 22.-június 30. közötti időszakra.
Az MKSZ közleménye a sportesemények látogatásáról
2021. ápr. 28.A Magyar Kézilabda Szövetség az alábbi hivatalos tájékoztatást adta ki, mely többek között a felnőtt és újraindítás esetén akár az utánpótlás kézilabda események rendezését is érintheti.
Loki-öröm Debrecenben!
2021. ápr. 25.Nem bírt a DVSC-vel akadémiánk felnőtt együttese a két gárda debreceni bajnokiján ma délután.
Nehéz meccs előtt!
2021. ápr. 24.Idegenben, a DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese vasárnap délután három órától.
Csak a szakmára figyelhetnek!
2021. ápr. 15.Az akadémia anyagi helyzetéről, a legfontosabb feladatokról, a közeljövő céljairól számolt be honlapunknak Vertig Csaba, akadémiánk januárban kinevezett új ügyvezetője.