„ACÉL A SZÍV!”
Vereség a Ljubljanától
A szlovén bajnok nyolc góllal, 32-24-re győzte le együtteüsnket a Dunaújvárosi Sportcsanrokban lejátszott felkészülési találkozón.
A szlovén bajnok Ljubljana elleni találkozóval folytatta edzőmérkőzései sorozatát ma délután öt órától a akadémiánk felnőtt csapata. György László ezúttal sem számíthatott sérült játékosaira, Monori Orsolyára, Erdősi Ildikóra és Camila Micijevicre, ám ennek ellenére biztatóan kezdett a Kohász, mely a másfél perc alatt kapott két gólra néggyel tudott válaszolni. A szlovénok gyorsan össze is kapták magukat, pillanatok alatt kiegyenlítettek, majd a vezetést is sikerült átvenniük (4-5). A folytatásban sok nehézséget okozott a mieinknek a Ljubljana védekezése, ráadásul a rosszul ellőtt, vagy éppen elpasszolt labdákból rendre jól indítottak a vendégek, s a 20. perchez érve már 12-8-ra vezettek. A hajrában összekapta védekezését csapatunk, Nick Viktória is több szép átlövéssel mattolta a vendégeket, így a 28. perchez érve sikerült befogni az ellenfelet, igaz a szünetre ennek ellenére is a Ljubljana vonulhatott minimális előnnyel (13-14).
A második felvonás elején sajnos nagyon beragadtak a mieink, s ezt a vendégek sorozatban lőtt négy találattal bosszulták meg (13-18). Bár addig is sokat forgatta együttesét György László, innentől kezdve minden bevethető játékosának lehetőséget adott szakvezetőnk. A BL-résztvevő szlovénok támadásban és védekezésben is sokkal hatékonyabbnak bizonyultak a Kohász kézilabdázóinál, fokozatosan növelték előnyüket, s végül magabiztos, 32-24-es sikert arattak. A két gárda szombaton délelőtt tizenegy órától ismét megmérkőzik egymással a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
DKKA – Ljubljana 24-32 (13-14)
DKKA: Tomasevic – Grosch 2, Szekerczés 2, Cifra, Nick 4, Szalai 4, Kazai 2. Csere: Csapó (kapus), Dombi 3, Klujber 4, Molnár, Ferenczy 2, Sirián 1, Mihály, Braun. Vezetőedző: György László.
Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)
További hírek
Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen
2020. szep. 16.Végig vezetve nyert a szerdai zárt kapus bajnoki mérkőzésen a DKKA kézilabda-együttese a Boglári Akadémia-SZISE ellen. Igaz, az utolsó perc izgalmasra sikeredett.
Újabb fontos találkozó Rácalmáson
2020. szep. 16.A Siófok elleni, papírforma-vereség után szerdán 18 órától Rácalmáson ismét egy olyan mérkőzés vár a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdacsapatára, amit bármi áron, de meg kell nyerni a Boglári Akadémia-SZISE ellen.
Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét
2020. szep. 15.Az egész ország sportszerető közvéleményét lesújtotta a hétfő késő esti hír: 28 éves korában elhunyt a dunaújvárosi születésű Selmeci Sarolta, a német másodosztályú TG Nürtingen kézilabdázója, aki 19 éves koráig Dunaújvárosban játszott. Korábbi edzője nyilatkozott a DUOL-nak.
Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani
2020. szep. 13.Senki sem gondolta volna a siófoki Kiss Szilárd sportcsarnokból távozó dunaújvárosi játékosokról, hogy valójában kikaptak. Mindenki mosolygott és gratuláltak egymásnak játékosaink. A feldobott hangulat indokolt volt!!!
Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink
2020. szep. 12. #DKKA utánpótlásA mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg zárt kapuk mögött.