„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ezúttal győzelem!

2018. aug. 11.
  • Facebook

Hatgólos, 28-22-es győzelmet aratott felnőtt csapatunk a szlovén bajnok Ljubljana elleni edzőmérkőzésen.

A csütörtöki 24-32-es vereség után ma délelőtt tizenegy órától ismét a szlovén bajnok Ljubljana ellen lépett pályára akadémiánk felnőtt csapata. A kezdés előtt Imre Vilmos sportigazgató elmondta, hogy a Viborgban megsérült Camila Micijevic keresztszalag-szakadást szenvedett, így a horvát válogatott átlövő játékára sajnos várhatóan hónapokig nem számíthat György László vezetőedző.

Csapatunk ezúttal lényegesen frissebben kezdett, mint két nappal ezelőtt, látszott, hogy nem edzésből vágtak neki a meccsnek kézilabdázóink, s ez a játék képén, illetve az eredmény alakulásán is érezhető volt. A jó védekezésből bátran támadta ellenfele kapuját a Kohász, mely öt perc elteltével 4-1-re, az első tíz perc végén már 8-3-ra vezetett, így nem volt véletlen, hogy a vendégek edzője hamar magához is hívta tanítványait. A rövid pauza segített is a Ljubljanán, mert ekkor a mieink kezdtek el hibázgatni, s ezt kihasználva fel is zárkózott kettőre az ellenfél (8-6). Szerencsére még időben kapcsolt együttesünk, mely a játékrész második felében a játék minden elemében a sokat hibázó szlovénok fölé nőtt. Támadásban szinte nem tudtak hibázni játékosaink, míg a jó védekezés mögött Tomasevics is hozta a bravúrokat, így az akadémisták fokozatosan növelték előnyüket, s a szünetre már 17-8-as vezetéssel vonulhattak.

Talán a tetemes előny miatt, de a térfélcsere után igen kényelmesen kezdett együttesünk, több technikai hiba mellett azért is bosszankodhattunk, mert ezekből sorozatban szerezte góljait a vendégcsapat, mely a félidő derekára ismét nyílttá tette a találkozót (21-18). jött is az újabb hazai időkérés, ami szerencsére felrázta a csapat tagjait, s Klujber, Kazai és Grosch találataival sikerült ismét meglógni egy kicsit az ellenféltől (24-19). A véghajrához érve szerencsére pontosabban játszott vetélytársánál a Kohász, mely újra meglépett nyolc találattal, s bár a vendégek lőtték a meccs utolsó két gólját, a mieink végül meggyőző, 28-22-es sikert arattak a szlovén BL-csapat ellen.

György László: - A mai meccsen nem voltunk annyira fáradtak, mint az elmúlt találkozókon, volt sebessége a támadójátékunknak, míg a védekezésünk kellően agresszív volt. fontos volt ez a győzelem a csapat hangulata szempontjából is, ebből most lehet egy kis erőt, önbizalmat meríteni, mert a közelmúlt mérkőzései nem úgy alakultak, ahogy azt szerettük volna. Sokat számított persze az is, hogy ez volt az első olyan meccsünk a felkészülés alatt, amelyre nem edzésből érkeztünk, s emiatt láthatóan frissebben mozogtunk.

DKKA – RK Krim Ljubljana 28-22 (17-8)

DKKA: Tomasevics – Grosch 3, Szekerczés 5, Sirián 1, Klujber 7, Szalai 3, Kazai 5. Csere: Csapó (kapus), Nick 1, Ferenczy 3, Cifra, Molnár, Dombi. Vezetőedző: György László.

Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

Könnyes búcsú a bajnoki szezontól és Bulath Anitától

Könnyes búcsú a bajnoki szezontól és Bulath Anitától

2022. máj. 21.

A Kisvárda elleni hazai, egygólos vereséggel zárta le a 2021/2022-es bajnoki szezont csapatunk, mely a mérkőzést követően elbúcsúztatta a pályafutását befejező Bulath Anitát is.

Hazai szezonzáró a Kisvárda ellen

Hazai szezonzáró a Kisvárda ellen

2022. máj. 20.

Egyértelműen a győzelem reményében vág neki a Kisvárda elleni szezonzáró bajnokinak akadémiánk felnőtt csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton délután

Együtt marad a csapat!

Együtt marad a csapat!

2022. máj. 16.

Örömmel jelentjük be, hogy akadémiánk vezetősége sikeres tárgyalásokat folytatott az elmúlt időben az idei játékoskeret tagjaival.

Farkas Johanna Újvárosban!

Farkas Johanna Újvárosban!

2022. máj. 16.

Nagyszerű szezonbeli teljesítményével a fiatal irányító komolyan letette a névjegyét a felnőttek között is.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2022. máj. 14.

Húsz percig remekül tartotta magát együttesünk a Győr otthonában, ám a folytatásban alaposan meggyűlt a bajunk a feljavuló hazai védekezéssel, így az ETO biztos sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat