„ACÉL A SZÍV!”
Csonka lesz a Kohász Kupa
A Fehérvár KC után a Vác is lemondta szereplését az idei Kohász Kupán.
Az idei Kohász Kupa szervezése közben sajnos több nehézséggel is meg kellett küzdenie akadémiánknak. Ezek közül a legérzékenyebb a Fehérvár KC, valamint a Vác együtteseinek döntése volt, mivel vetélytársaink az utolsó pillanatokban mondták vissza szereplésüket a Kohász Kupán. Ugyan menedzsmentünk mindent elkövetett azért, hogy a helyükre más együtteseket találjon, az idő rövidsége, illetve a különböző csapatok elfoglaltságai miatt erre sajnos nem volt esély, így az idei tornán mindössze két mérkőzést tekinthetnek meg drukkereink hazai pályán.
Augusztus 15-én, szerdán este hat órától a Viborg együttesével mérkőzünk meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, majd a dánok csütörtökön este hat órától a Budaörs otthonában lépnek pályára. A torna harmadik napján, pénteken délután négy órától a Budaörs együttesét látjuk vendégül a sportcsarnokban, majd ezt követően kerül sor az eredményhirdetésre. Ezzel együtt eldőlt az is, hogy a bérletek árusítását is később kezdi meg együttesünk, erről időben tájékoztatni fogjuk szurkolóinkat, akiktől ezúton is szeretnénk elnézést kérni a Kohász Kupa csonka programja miatt, sajnos rajtunk kívülálló okok miatt kellett átszervezni a viadalt.
A Kohász Kupa programja
2018. 08. 15. 18:00 DKKA – Viborg (Dunaújváros)
2018. 08. 16. 18:00 Budaörs – Viborg (Budaörs)
2018. 08. 17. 16:00 DKKA – Budaörs (Dunaújváros)
További hírek
Európa-bajnokok!
2021. júl. 13. #DKKA utánpótlásGyönyörű eredménnyel tért haza az U17-es strandkézilabda válogatott Bulgáriából.
Strandolni fognak
2021. júl. 07. #DKKA utánpótlásHárom fős DKKA delegáció utazik az U17-es strandkézilabda Európa-bajnokságra.
Idén semmit nem adtak könnyen!
2021. jún. 19.Többször is csapatot kellett építeni, rengeteg rossz dolog sújtotta az együttest, de szakmailag összességében elégedett lehet idei szezonjával a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt gárdája.
Elkészült a versenykiírás
2021. jún. 17.Nem történik lényegi változás a következő szezonra a felnőtt bajnokságok lebonyolítását illetően.
Küzdelmes döntetlen az ETO ellen
2021. jún. 10. #DKKA utánpótlásFordulatos, nagy csatában ért el 29-29-es döntetlent a győri fiatalok ellen akadémiánk U20-as csapata az NB I/B-s felnőtt bajnokság nyugati csoportjának zárómeccsén.
(Fotó: Turcsán Fruzsi)