„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Viborgi öröm a sportcsarnokban

2018. aug. 15.
  • Facebook

A jó kezdést nem követte hasonló folytatás: A dán Viborg két góllal, 22-20-ra győzte le a mieinket a Kohász Kupa első napján.

A dán bajnokság legutóbbi bronzérmese, a Viborg ellen kezdte meg a Kohász Kupa küzdelmeit ma este hat órától akadémiánk felnőtt csapata. A két gárda a közelmúltban már összemérte egymással erejét, s mivel a viborgi találkozón a mieink arattak 23-21-es sikert, természetesen abban bíztunk, hogy ezúttal is sikerül legyőzni a dánokat.

A kezdésre nem is lehetett különösebb panasza a hazai drukkereknek, mert keményen, jól védekezett csapatunk, míg támadásban rendre sikerült megtalálni a réseket a vendégek falán, így az 5. percben 3-0-s, míg a 10.-ben 6-3-as hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A folytatás azonban már nem alakult ilyen szépen, mert vetélytársa kapuja előtt látványosan visszaesett a mieink teljesítménye, s bár a védelem továbbra is feszes volt, csak elkezdte csökkenteni hátrányát a vendégcsapat (6-5). Hiába kért időt György László, a támadójáték csak nem akart összeállni, a technikai hibák mellett több kihagyott ziccer miatt is bosszankodhattunk, így a vendégek a 25. percben előbb kiegyenlítettek, majd a vezetést is átvették (9-10). Kazai ugyan gyorsan egyenlített, de az utolsó két percben ismét komoly lehetőségeket hagyott kihasználatlanul együttesünk, így a szünetre 10-10-es állással vonultak a felek.

A térfélcsere után ismét nagyon bekezdett a Kohász, a vendégeknek három perc után időt kellett kérni, ami nem is volt csoda, mert ezidő alatt sorozatban négy gólnak örülhettek a mieink (14-10). Ahogy az első felvonásban, úgy a másodikban is szűk tíz perc után jött az újabb hullámvölgy a játékban, aminek köszönhetően a dánok is hoztak egy 4-0-s etapot, s hiába az újabb hazai időkérés, a 44. percben már a Viborgnál volt az előny (16-17). Együttesünk igyekezett ugyan, ám hiába sikerült többször is ajtó-ablak ziccerbe kerülnie, a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így a dánok még növelni is tudták előnyüket, s végül 22-20-as győzelmet arattak. A Kohász Kupa holnap este hattól a Budaörs és a Viborg fővárosi mérkőzésével folytatódik, míg pénteken délután négytől a Budaörs látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.

György László: - Ilyen küzdelmes mérkőzésre számítottunk, ám ennyi kihagyott ziccerrel és technikai hibával nem lehetett esélyünk a győzelemre sőt, így talán még ránk nézve hízelgő ez az eredmény. A jövőben ezen is dolgoznunk kell, mert senki ellen nem fér bele ennyi támadásban elkövetett hiba.

DKKA – Viborg HK 20-22 (10-10)

DKKA: Csapó – Grosch 1, Szekerczés 2, Cifra, Nick, Szalai 3, Kazai 6. Csere: Tomasevics (kapus), Sirián 1, Klujber 5, Ferenczy 1, Dombi, Mihály 1, Molnár. Vezetőedző: György László.

Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

Nem feltett kézzel lépünk pályára

Nem feltett kézzel lépünk pályára

2022. feb. 24.

A Budaörs ellen mérkőzés hajrájában látott tartással, küzdeni tudással lehet esély a bravúrra a tabellán negyedik Vác otthonában.

Heart of steel they had

A végén nagyot dobbant a Kohász-szív!

2022. feb. 19.

Óriásit hajrázva, az utolsó hét percben hétgólos hátrányból fordítva aratott 27-26-os győzelmet a Budaörs ellen akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Itthon is legyőznénk a Budaörsöt

Itthon is legyőznénk a Budaörsöt

2022. feb. 18.

Hazai környezetben egyértelműen a két pont megszerzése a célja akadémiánk felnőtt együttesének a Budaörs elleni szombati bajnokin.

Együttműködési megállapodás a DVSC-vel

Együttműködési megállapodás a DVSC-vel

2022. feb. 16.

A két csapat közötti szorosabb együttműködésről, illetve játékosok kölcsönadásáról is döntöttek a felek. 

Important away victory

Fontos győzelem idegenben

2022. feb. 13.

Szinte végig vezetve aratott 33-28-as sikert a Szombathely elleni bajnoki találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
nov. 29.
11:00
Mohácsi TE 1888
Mohácsi TE
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-11-29T11:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat