„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Második hely a Kohász Kupán

2018. aug. 17.
  • Facebook

Nagy csatában ért el 26-26-os dönteltent együttesünk a Budaörs ellen a Kohász Kupa utolsó játéknapján.

A Kohász Kupa utolsó mérkőzése előtt már biztos volt, hogy a dán Viborg szerezte meg az első helyet a visszamondások miatt idén mindössze háromcsapatos viadalon, így akadémiánk és a Budaörs ma délutáni találkozóján a torna második helye volt a tét. Ennek megfelelően mindkét gárda a jelenleg bevethető legjobb összeállításban küldte pályára együttesét, ám a kezdés a mieinknek sikerült jobban, mert Szekerczés duplájával hamar sikerült két góllal meglépni a vendégektől. Ugyan erre két találattal válaszoltak a budaörsiek is, a folytatásban támadásban pontosabban, míg védekezésben erőszakosabban játszott ellenfelénél a Kohász, így bő tíz perc elteltével már 6-3-as hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Jött is a vendégek menetrendszerű időkérése, illetve az első komolyabb hullámvölgy a mieink játékában, ami egyben azt is eredményezte, hogy Dávid-Azariék minimálisra csökkentették hátrányukat (10-9). A félidőből hátralévő szűk tíz percben azonban hiába egalizált az ellenfél, a hajrá a mieinknek sikerült jobban, s Klujber, valamint Ferenczy találataival a félidei szünetig sikerült újra meglépni három góllal (17-14).

A térfélcserét követően is jobban kezdett ellenfelénél György László együttese, s miután Szalai is bekapcsolódott a gólgyártásba, úgy tűnt, hogy sikerül is megnyugtató előnyt szereznie (19-15). Bő tíz perc után azonban jelentősen visszaesett a mieink támadójátéka, nyolc percen keresztül nem sikerült betalálni a budaörsi kapuba, pedig a lehetőségek megvoltak, ám hetest és több ziccert is kihasználatlanul hagytak kézilabdázóink. Ezt pedig könyörtelenül kihasználta az ellenfél, mely egy 5-0-s rohammal a mérkőzésen először a vezetést is átvette (21-22). György László gyorsan időt is kért, szerencsére sikerült rendezni a sorokat, s bár ekkor már egy nagyon fiatal csapattal álltak fel a mieink, így is fordított a Kohász, mely Ferenczy és Klujber góljaival "húzott el" kettővel vetélytársától (24-22). Az előnyt azonban nem tudták megtartani a mieink, mert újra jöttek a támadásban elkövetett hibák, a kihagyott ziccerek, így az utolsó másodpercekben a végül kilenc találatig jutó Klujber bravúros átlövése kellett ahhoz, hogy 26-26-os döntetlenre mentse a meccset együttesünk.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a Kohász a második helyen végzett a tornán, a Budaörs lett a harmadik, a legjobb kapusnak járó díjat Katarina Tomasevics, a legjobb játékosnak járó elismerést Stine Bodholt (Viborg) érdemelte ki, míg a gólkirálynőnek járó címet a viborgi Ann Grete Nørgaard szerezte meg 20 találattal.

DKKA – Budaörs 26-26 (17-14)

DKKA: Tomasevics – Grosch, Szekerczés 5, Klujber 9, Sirián 1, Szalai 2, Kazai 2. Csere: Csapó (kapus), Cifra, Nick, Ferenczy 4, Mihály 1, Dombi 2, Molnár, Bouti. Vezetőedző: György László.

A Kohász Kupa végeredménye: 1. Viborg, 2. DKKA, 3. Budaörs

Különdíjak

Legjobb kapus: Katarina Tomasevics (DKKA)
Legjobb játékos: Stine Bodholt (Viborg)
Gólkirálynő: Ann Grete Nørgaard (Viborg)

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

Közel voltunk a bravúrhoz

Közel voltunk a bravúrhoz

2022. ápr. 13.

Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.

Hazai csata a Debrecen ellen

Hazai csata a Debrecen ellen

2022. ápr. 12.

A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.

Győzelem a megyei rangadón

Győzelem a megyei rangadón

2022. ápr. 09.

Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.

Mindenkitől kicsit több kell

Mindenkitől kicsit több kell

2022. ápr. 08.

Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2022. ápr. 03.

Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat