„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelem az edzőmeccsen

2018. aug. 23.
  • Facebook

Sima, 41-27-es győzelmet aratott a Kispest elleni felkészülési találkozón akadémiánk felnőtt együttese.

Az NB I/B-s Kispest elleni hazai edzőmeccsen lépett pályára ma délután öt órától akadémiánk felnőtt csapata. György László tanítványai kissé könnyedén vették a mérkőzés elejét, az első negyed órában hét-nyolc tiszta ziccer mellett egy hétméterest is kihagytak, ráadásul védekezésük sem volt kellően határozott, így a félidő derekán még 7-7-es állást mutatott az eredményjelző. A folytatásra azonban összekapta magát a Kohász, védekezése és helyzetkihasználása is feljavult, így szűk tíz perc alatt egy 9-0-s rohammal sikerült is meglépni 16-7-re. A vendégek ugyan igyekeztek megnehezíteni a mieink dolgát, ám a játékrész hajrája is Molnáréké volt, így a szünetre már 20-9-es hazai vezetéssel vonultak a felek.

A térfélcserét követően is kissé beragadt az öltözőben a Kohász, ám szűk tíz perc elteltével ismét elkezdett nőni a két gárda közti különbség. Ebben az időszakban elsősorban Klujber átlövései ellen nem volt ellenszere a vendégeknek, majd Szekerczés, Bouti és Mihály találatai után már az volt a kérdés, hogy meglesz-e a húszgólos győzelem (38-21). A mérkőzés hajrájában már minden játékosának lehetőséget adott György László vezetőedző, így Jovana Jovovic és Braun Csenge is pályára lépett, s bár az utolsó percekben több bosszantó hibát is elkövettek a mieink, végül sima, 41-27-es győzelmet arattak. A Kohász kézilabdázói azonban nem pihenhetnek túl sokat, mert pénteken délután öttől már Székesfehérváron lépnek pályára.

DKKA – Kispest NKK 41-27 (20-9)

DKKA: Csapó – Grosch 4, Szekerczés 5, Klujber 8, Dombi, Szalai 5, Kazai 4. Csere: Vártok (kapus), Nick, Cifra 1, Ferenczy 3, Molnár 5, Sirián 2, Bouti 1, Mihály 2, Jovovic, Braun 1. Vezetőedző: György László.

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

Galéria: 

További hírek

Visszavágna a Vácnak a Kohász

Visszavágna a Vácnak a Kohász

2023. ápr. 14.

Hazai környezetben, a Vác elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Stábunk is bővülőben!

Stábunk is bővülőben!

2023. ápr. 12.

Igencsak mozgalmas időszak áll akadémiánk vezetősége mögött, hiszen ahogy a legtöbb csapatnál, úgy nálunk is javában zajlik a játékoskeret kialakítása a következő szezonra. Azonban nemcsak ez kapott fókuszt az elmúlt időben, hanem a szakmai stábunk megerősítése is.

This victory is ours!

Óriási győzelem Siófokon!

2023. ápr. 01.

Az első perctől az utolsóig nagyot küzdve, igazi csapatként játszva aratott egygólos, 30-29-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Siófok otthonában.

Balaton-parti rangadó előtt

Balaton-parti rangadó előtt

2023. már. 31.

Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Siófok elleni összecsapáson az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában, szombaton este hat órától.

Fontos, szép siker hazai pályán

Fontos, szép siker hazai pályán

2023. már. 25.

A DKKA a mai győzelmét Bába Mihály emlékének ajánlja.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat