„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ezt várjuk a szezontól!

2018. aug. 30.
  • Facebook

Vezetőink és szakembereink is megosztották velünk gondolataikat a hétvégén kezdődő 2018/2019-es bajnoki szezonnal kapcsolatban.

Az előttünk álló hétvégén új szezont kezdenek meg akadémiánk felnőtt és utánpótlás együttesei. A közelgő idény komoly kihívásnak ígérkezik csapataink számára, éppen ezért most arra voltunk kíváncsiak, hogy a DKKA vezetői, szakemberei mit várnak akadémiánk együtteseitől a 2018/2019-es bajnoki szezonban.

Vártok Ákos, utánpótlás szakágvezető: - Az idei szezonban is tovább szeretnénk ápolni az akadémiai szellemet. Azért vagyunk akadémia, hogy minél több játékost adjunk az egyetemes magyar kézilabdának, illetve itt helyben a felnőtt csapatnak. A munka és az eredményességünk abban mutatkozik meg, hogy hány játékost tudunk a felnőtt csapat számára biztosítani. Persze vannak kisebb-nagyobb sikereink a különböző korosztályokban, de azt gondolom, hogy ebben a korban, az utánpótlásban még nem az eredmények hajkurászása a fontos, hanem az, hogy a fiatalok megtanuljanak normálisan kézilabdázni, helyesen tanulják meg technikai elemeket, majd később erre épülve a különböző taktikai elemeket is.

György László, felnőtt csapat vezetőedző: - Mint minden szezon, úgy az előttünk lévő is nehéznek ígérkezik. Csapatunk átalakult az előző bajnoksághoz képest, ráadásul az egyébként nagyon jól sikerült dániai edzőtáborunkban elveszítettük egyik legfontosabb játékosunkat, Camila Micijevicet, akinek a kiválásával még nehezebb feladat vár ránk az új szezonban. Ennek ellenére nincs megállás, nagyon keményen dolgozunk tovább, s emiatt most mindenkinek még egy kicsivel többet kell hozzáadnia a tudásából a közöshöz, még többet kell tennünk egymásért. Persze a szezon hosszú még nagyon, bármi történhet a pályán, éppen ezért nem is tűztünk ki pontos helyezést az együttes elé, hanem a középmezőnyt céloznánk meg úgy, hogy a feltörekvő fiataloknak lehetőséget adjunk, hogy ők a bajnokságban még többet fejlődjenek. Emellett fontos az is, hogy a potenciális vetélytársainkkal jó, kemény csatákat vívjunk, felkészüljünk taktikailag, s nemcsak egyénenként, fizikálisan, hanem taktikailag is többek legyünk egy év múlva, s a szezon végén el lehessen mondani, hogy játékosaink fizikálisan, mentálisan és játéktudásban is előre tudtak lépni.

Imre Vilmos, sportigazgató: - Az idei célunk az, hogy minél több fiatalnak adjunk egy picit feljebb játéklehetőséget és az a célunk, hogy az itt kapott lehetőséggel éljenek is ezek a fiatalok. Itt most nemcsak az első csapatról beszélünk, hanem az egész DKKA-ról. Szerethető közösséget, szerethető csapatot szeretnénk építeni, s azt, hogy a szezon végére a nézőszámon is látszódjon az, hogy milyen munkát végzünk. Amikor fiatalok, s minél több saját nevelésű fiatal játszik a csapatban, annak húzóereje van, ezért elsősorban ezt várom ettől a szezontól. Eredményben, helyezésben nem akarunk még gondolkozni, nyilván az első csapatot nézve szeretnénk, ha stabilan a középmezőnyben végeznénk, s minél több olyan mérkőzést játszani, melyeken száz százalékosan mindent megteszünk azért, hogy a legjobb eredményt érjük el. Azt látni kell, hogy nehéz szezon előtt állunk, a bajnokságunk szerintem Európa legerősebb pontvadászata, ellenfeleink nagyon erős külföldi játékosokkal erősítettek, ezzel nem akarjuk, nem tudjuk felvenni a versenyt, mert továbbra is a magyar fiatalokban gondolkodunk. Keressük a tehetségeket, de tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy hosszú folyamat, ugyanakkor már most is van öt-hat olyan fiatal játékosunk, akik pályára léphetnek az NB I-ben, s hiszem, hogy őket beépítve egy szerethető, elsősorban magyar játékosokra épülő csapatot tudunk építeni. Abba a hibába azonban nem szabad beleesnünk, hogy mindenáron hajszoljuk az eredményeket, hozzuk ki magunkból a maximumot minden mérkőzésen, de ha egy jobb, erősebb csapattól kikapunk, akkor is emelt fővel tudjunk lejönni a pályáról, s annak tudatában, hogy fiataljaink ebből is tanulhattak. Nyilván ezt nem lesz egyszerű elviselni vezetőként, szakemberekként, de azt gondolom, hogy lesznek így is szép eredményeink az idei szezonban.

Radulovics Bojana, szakmai vezető: - Úgy látom, hogy az idei szezonra egy nagyon jó szellemiségű, fiatal csapat jött össze Dunaújvárosban. Camila Micijevic sérülése érzékenyen érint minket, ráadásul a többi magyar csapat nagyon jó külföldi játékosokkal erősített, így nem vár ránk könnyű szezon, ám én ezzel együtt is bizakodó vagyok. Nagyon fontos lesz, hogy csapatunk tagjai minden mérkőzésen igyekezzenek kihozni magukból a maximumot, s majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő. Nem akarunk terhet rakni a csapatra, ezért nem gondolkodunk helyezésben, küzdeni, harcolni kell minden mérkőzésen, keményen dolgozni az edzéseken, s ennek meglesz majd a jutalma. Mivel játékosaink fiatalok, sok múlik majd azon, hogy mennyire lesz hullámzó a teljesítményük, de biztos vagyok abban is, hogy rengeteget fognak fejlődni a szezon alatt, amiből csak profitálhatunk. A junior világbajnokság megmutatta, hogy mekkora szerepe van a jó eredmény elérésében a közönség támogatásának, ezért arra kérem szurkolóinkat, hogy álljanak akadémiánk mellé, s minél többen segítsék ezt a fiatal csapatot abban, hogy a maximumot tudja kihozni magából az előttünk álló szezonban is.

További hírek

Visszavágna a Vácnak a Kohász

Visszavágna a Vácnak a Kohász

2023. ápr. 14.

Hazai környezetben, a Vác elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Stábunk is bővülőben!

Stábunk is bővülőben!

2023. ápr. 12.

Igencsak mozgalmas időszak áll akadémiánk vezetősége mögött, hiszen ahogy a legtöbb csapatnál, úgy nálunk is javában zajlik a játékoskeret kialakítása a következő szezonra. Azonban nemcsak ez kapott fókuszt az elmúlt időben, hanem a szakmai stábunk megerősítése is.

This victory is ours!

Óriási győzelem Siófokon!

2023. ápr. 01.

Az első perctől az utolsóig nagyot küzdve, igazi csapatként játszva aratott egygólos, 30-29-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Siófok otthonában.

Balaton-parti rangadó előtt

Balaton-parti rangadó előtt

2023. már. 31.

Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Siófok elleni összecsapáson az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában, szombaton este hat órától.

Fontos, szép siker hazai pályán

Fontos, szép siker hazai pályán

2023. már. 25.

A DKKA a mai győzelmét Bába Mihály emlékének ajánlja.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
máj. 10.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-05-10T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat