„ACÉL A SZÍV!”
Kezdődik a bajnokság
Dolgoztunk annyit a nyáron, hogy legyen esélyünk a jó eredmény elérésére a Vác elleni bajnoki mérkőzésen.
A Vác elleni mérkőzéssel kezdi meg a 2018/2019-es bajnokság küzdelmeit szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese, melyre nem vár könnyű feladat a tavalyi szezonban hatodik házigazdák ellen. Vezetőedzőnk és csapatkapitányunk szerint felkészültünk a rajtra, ám a remélt jó eredmény eléréséért nagyon keményen meg kell majd dolgoznia a csapatnak.
György László: - A váciak nem gyengültek a tavalyi csapatukhoz képest, van négy rutinos idegenlégiósuk, köréjük építik a csapatot sok tehetséges fiatal játékossal. Agresszív védekezés jellemzi őket, míg támadójátékukban az egy-egy elleni cselezésekben, területnyerésekben és szélről való lövésekben eredményesek. Ki lehet emelni mindenképpen a brazil válogatott Arenhart kapust, valamint a fiatalok közül a junior világbajnokságon is szereplő Kácsor Grétát, aki elsősorban átlövésből veszélyes nagyon. Mi a lehetőségeinkhez képest, amit tudtunk azt megtettük a felkészülésünk alatt, becsülettel felkészültünk ellenfelünkből, s abból, hogy mi mit szeretnénk játszani. Motiváltak vagyunk, de nem szabad, hogy ez görcsösséggé váljon, egyenlő erők csatája várható szombaton, s aki kevesebb hibát vét, az örülhet majd a győzelemnek. Azt gondolom, hogy az akarattal, az elszántsággal, a kitartással nem lesz, nem is lehet probléma, ám emellett nagyon fontos lesz, hogy miként tudjuk megszervezni a védekezésünket, s ebből mennyire gyorsan és hatékonyan tudunk átmenni támadásba.
Szalai Babett: - Természetesen becsülettel felkészültünk erre a meccsre is, ahogy az eddigi összes találkozónkra. Én azt várom, s György Lászlónak is az a kérése, hogy felszabadultan játsszunk, ahogy azt megbeszéltük, nincs veszíteni és félnivalónk. Tudjuk a játékot, amit gyakoroltunk, egész nyáron próbálgattunk több felállást is gyakorolni, s bár van még egy-két csiszolni valónk, de úgy gondolom, hogy azok a játékosok, akik itt vannak, meg fogják tudni oldani azt a feladatot, amit az edző kér tőlük. Tettünk eleget, edzettünk annyit az elmúlt időszakban, hogy holnap is a kezünkben legyen a lehetőség a sikerre.
További hírek
Visszatér a pályára Bulath Anita
2020. okt. 25.Jóval kevesebb mérkőzésen kellett nélkülöznie a Dunaújvárosnak klasszisát, mint azt előre gondoltuk. A térdszalag-szakadást szenvedett Bulath Anita ugyanis az elmaradt, halasztott mérkőzések miatt mindössze csak négy bajnokit hagyott ki és most, az Érd ellen újra visszatér a pályára.
Meglepetés edzőket kaptak az U13-asok
2020. okt. 21. #DKKA utánpótlásJó kis meglepetésben volt része az U13 csapatnak szerdán! Az edzésükre ugyanis váratlanul betoppant az NBI-es gárda két ikonja, Szalai Babett és Kazai Anita!
Karantén-bajnokság!?
2020. okt. 09.A DKKA mellett a Szombathelynél, az Érdnél, valamint a Debrecennél is találtak fertőzött játékost. A férfiaknál is több klub karanténba került: Ferencváros, Dabas,Tatabánya.
Karanténban a DKKA NBI-es csapata
2020. okt. 08.Koronavírus-fertőzés miatt elmarad az MTK elleni bajnoki forduló.
DKKA-MTK október 9. 16:00 - Dunaújváros Sportcsarnok (zárt kapus)
2020. okt. 06.NINCS LEHETETLEN! Cél: itthon tartani a 2 pontot!